Az Apple 38 milliárd forintot különít el felhasználói számára, miután kiderült, hogy a vállalat lehallgatta a beszélgetéseiket. Az intézkedés célja a felhasználói jogok védelme és a bizalom helyreállítása.


Fejenként nagyjából 20 dollár üti a markát a Siri-képes Apple-eszközök birtokosainak, mert a cég alvállalkozói korábban belehallgattak az asszisztenssel véletlen rögzített felvételekbe.

Az Apple beleegyezett egy öt éve tartó csoportos per lezárásába, amely a Siri adatvédelmi kérdéseivel foglalkozott. A hírek szerint a vállalat összesen 95 millió dolláros kártérítést fizet az érintett felhasználóknak - számolt be róla a Reuters.

A per hátterében egy 2019-es jelentés áll, amely felfedte, hogy az Apple minőségellenőrzésért felelős alvállalkozói folyamatosan hozzáférhettek olyan bizalmas információkhoz, amelyeket az eszközök véletlenül rögzítettek a "Hey Siri" aktiválásával.

A felvételek között állítólag orvosi információk, bűnözéssel kapcsolatos tevékenységek és szexuális tevékenységek is voltak.

Két felperes azt állította, hogy a Nike Air Jordans cipő és az Olive Garden étterem véletlen említése miatt a későbbiekben hirdetéseket kaptak ezekről, míg más azt követően találkozott sebészeti kezelésekkel kapcsolatos hirdetésekkel, hogy beszélt erről az orvosával.

Miután az eredeti jelentés öt éve nyilvánosságot látott, az Apple elkezdte hangsúlyozni a magánélet védelmét, és kiemelte, hogy a felvételek nincsenek az Appel-fiókokhoz kötve. Egyúttal megjegyezte: a minőségellenőrző csapatai "biztonságos létesítményekben" elemzik a felvételeket, és "szigorú titoktartási szerződéseket" írat alá velük.

Egy belső vizsgálatot követően azonban az Apple felfüggesztette a programot, és beismerte, hogy az nem volt tökéletesen összhangban az elvárásaival - jegyzi meg az Engadget. Később visszatért a cég a Siri-felvételek ellenőrzéséhez, de már más megközelítéssel: több száz minőségellenőrzéssel kapcsolatos alvállalkozóval szakította meg a kapcsolatot, és úgy változtatta meg az irányelveket, hogy csak az Apple-alkalmazottak tekinthetik át a privát Siri-adatokat.

A Reuters emlékeztet: a kereset lezárásaként az érintetteknek fizetett összesen 95 millió dollár körülbelül 9 órányi nyeresége a cégnek. (Forintban számolva körülbelül 38 milliárd.)

A pénzügyi juttatásokat azok az amerikai felhasználók kapják, akik 2014. szeptember 17. (a "Hey Siri" funkció bevezetése) és 2024. december 31. között rendelkeztek Siri-vel kompatibilis Apple-eszközzel. Ilyen eszközök közé tartoznak az iPhone-ok, iPadek, Mac számítógépek, sőt, még a HomePod hangsugárzók is. A kifizetések akkor kezdődnek, ha az érintett bíróság jóváhagyja az egyezséget. Ekkor eszközönként 20 dollár (kb. 8000 forint) kerül majd a felhasználókhoz.

Related posts