A vállalkozók felfedezték a tranzakciós adó kijátszásának fortélyait, ám a Szlovák Posta most határozott lépéseket tett ennek megakadályozására.

Ez a lehetőség azonban 2025 októberétől megszűnik. A Szlovák Posta új szabálya értelmében ugyanis egy postai utalványon legfeljebb 1 000 euró fizethető bankkártyával, míg korábban ez az összeg 15 000 euró volt. A posta azzal indokolta a korlátozást, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnőttek a kártyás fizetések, ami megnövelte a szolgáltatás működtetésének költségeit - közölte a Finsider.
Ezt megelőzően egy 8 000 eurós számla esetében a vállalkozó 32 euró tranzakciós adó helyett mindössze 5,50 eurós kezelési díjat fizetett, így 26,50 eurót takaríthatott meg. Hasonló trükköt használtak készpénzfelvételre is: saját maguknak küldtek pénzt postai utalvánnyal, amit kártyával fizettek, és így elkerülték a magas banki adókat.
A módosítás következtében a megtakarítások mértéke drámaian lecsökken: egy 1 000 eurós utalvány esetében csupán 1,50-3 euró marad a vállalkozók számára, ami sokaknak már nem indokolja a postai ügyintézés fáradalmait.
Az állam tranzakciós adóból származó bevételei elmaradtak a várakozásoktól: míg a pénzügyminisztérium eredetileg 575 millió euró bevétellel számolt 2025-re, a legutóbbi becslés már csak 390 millió euró, és az elemzők szerint valójában 374 millió eurónál is kevesebb folyhat be.
Silvia Hallová, a Grant Thornton adótanácsadó cég szakértője rámutatott, hogy a jelenlegi tranzakciós adó a kívánt hatás helyett éppen ellenkező eredményt produkál. "Ez az adóforma arra ösztönzi a vállalatokat, hogy készpénzes tranzakciókat végezzenek, ezzel pedig más adók megfizetését is elkerüljék. A rendszer túlságosan bonyolult, és a jövedelmek, valamint a munkaerő túlzott megadóztatása miatt a cégek optimalizálási stratégiákhoz folyamodnak, ami végső soron még több bevételtől fosztja meg az államot" – hívta fel a figyelmet Hallová.
A szakértő véleménye szerint a kormány jelenlegi adópolitikája nem a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés irányába mutat, hanem éppen ellenkezőleg: a vállalkozások elvándorlását idézheti elő.