Az LG a Tenstorrent együttműködésével új dimenziókat nyit meg a fejlesztés terén.
A partnerség keretein belül az LG célja, hogy a mesterséges intelligencia (AI) chipek tervezésében és fejlesztésében rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználja. A vállalat elkötelezetten dolgozik az AI-alapú innovációk előtérbe helyezésén, különös figyelmet fordítva a háztartási készülékek, az okosotthon-megoldások, valamint a jövő mobilitási és kereskedelmi megoldásainak fejlődésére.
A mesterséges intelligencia technológiai fejlődésében a nagyteljesítményű AI-félvezetők kiemelkedő szerepet játszanak, így az LG folyamatosan növeli belső fejlesztési kapacitásait. Ezen kívül vezető globális cégekkel, mint például a Tenstorrent, dolgozik együtt, hogy fokozza mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszereinek versenyképességét. A Tenstorrent a saját RISC-V1 alapú Ascalon architektúrájáról és a Tensix AI-processzor IP-jéről ismert, amelyek világszínvonalú, nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) félvezetőket kínálnak. Ezeket az IP-ket úgy alakították ki, hogy a milliwattos teljesítménytől egészen a megawattos skálázhatóságig terjedjenek, így kiemelkedő hatékonyságot és teljesítményt biztosítanak bármilyen eszköz számára.
Az LG elkötelezett az mesterséges intelligenciával kapcsolatos szoftverek és algoritmusok innovatív fejlesztése iránt, hogy ügyfelei számára a lehető legmagasabb minőségű generatív AI-alapú termékeket, platformokat és szolgáltatásokat kínálhassa. E törekvéseik részeként az AI-t alkalmazó chipek fejlesztése is fontos szerepet játszik.
"A Tenstorrent a legkorszerűbb AI és RISC-V technológiát kínálja ennek az együttműködésnek a keretein belül" - nyilatkozta William Cho, az LG Electronics vezérigazgatója. "Törekvésünk, hogy minden eddiginél kiválóbb felhasználói élményt biztosítsunk, különleges, személyre szabott megoldásokra fókuszálva, amelyek mélyebb megértést nyújtanak ügyfeleink szükségleteiről, és kézzelfogható értéket teremtenek számukra."
Jim Keller, a Tenstorrent vezérigazgatója így nyilatkozott: "Az LG kiemelkedő szereplője az egylapkás rendszerek fejlesztésének, és mi izgatottan várjuk a további együttműködést ezzel a vállalattal. Az ügyfelek egyre inkább személyre szabható megoldásokat keresnek. Az MI és RISC-V technológiánk révén az LG lehetőséget kap arra, hogy vezető szerepet töltsön be ezen a fejlődési úton."
Az LG egy különleges SoC (System on Chip) kutatás-fejlesztési központot hozott létre, amely a félvezetők tervezésére és fejlesztésére összpontosít. A vállalat számos termékébe integrált chipek az SoC központ irányítása alatt készültek. E saját fejlesztésű otthoni készülékeikhez (DQ-C) és OLED televízióikhoz (Alpha 11 AI processzor) kifejlesztett mesterséges intelligencia chipjeikkel az LG a globális piacon vezető szerepet szerzett az AI-t alkalmazó készülékek és prémium televíziók terén.
Ahogy az mesterséges intelligencia egyre inkább középpontba kerül az ipari szektorban, a rendszerchip-tervezés szerepe minden területen folyamatosan erősödik. Az LG elkötelezetten dolgozik rendszerfélvezető-tervezési kompetenciáinak fejlesztésén, miközben innovatív AI-alapú szoftverekkel és algoritmusokkal integrálja ezeket a képességeket, hogy proaktívan felkészüljön a jövő kihívásaira.