Amikor vidékre költöztem, úgy tűnt, hogy új élet kezdődik. De az első 15 perc olyan volt, mintha a pokol kapuja nyílt volna meg előttem – és a legrosszabb még csak ezután következett! Irgalmatlan vihar zúdult Ráckevére, ami mindent elpusztított, ami az ut

Ha nem látom, nem hiszem, ilyet elképzelni nem lehet. Azon a hétfőn, 13.15 körül semmihez sem hasonlítható, földöntúli hangot hallottunk. A férjemmel azonnal kirohantunk a házból. "Lent vannak a kocsi ablakai!" - kiabáltam, és mire odarohant, felhúzta, de már nem tudott visszajönni. Beugrott egy melléképületbe

Félelmetes erővel bíró szél tört ki, amely magával ragadta a napernyőt a beton talppal együtt. Az égbolt szinte felhasadt, mintha a Csendes-óceán viharos hullámai zúdultak volna ránk vízszintesen.

De hogy? Sokkoló, leírhatatlan látvány volt.

Kapaszkodtam az ajtókeretbe, és a férjemet figyeltem, aki megbabonázva bámulta a házunk lemeztetőjét. Kézmozdulatokkal mutogatott valamit, aztán hirtelen eltűnt az ablak mögött. A víz már özönlött a lakásba, és ő a kisebb szőnyegekkel próbálta megfékezni a beáramlást. Mire észbe kaptam, már az én házamban is csordogált befelé a víz.

Negyvenéves mamutfenyők, égig érő óriások, emelkedtek a Kis-Duna partján, gyökereik olyan hatalmasak voltak, mint egy autóbusz. A Szulai tó körüli fák felét szinte kitépte a földből, mintha csak játékból csavarta volna ki őket a szél.

- de a kidőlt fák is leszakították a vezetékeket miközben házakra, garázsokra, autókra, utakra dőltek. Onnantól se áram, se víz, se internet, se semmi...

De akkor még a rémülettel jött az adrenalin és valami kis boldogság, hiszen jól vagy, élsz, a tető a helyén, a szomszédok is megvannak. Mert

Mert a mentőcsapatok szüntelenül érkeztek, még a mentőhelikopterek zaja is hallatszott. Egy hajó is a mélybe merült, de szerencsére senki sem vesztette életét.

Csak néhány perc elteltével az utcákon már férfiak benzines fűrészekkel fáradoztak, cserepeket helyeztek vissza, miközben a gyerekek szorgosan gyűjtögették az ágakat és sepregették a port. Még a férjem is vállalta a kihívást, és felmászott a szomszéd barátnőnk házának tetejére, noha olyan tériszonya van, hogy a sámlin is alig áll meg. De mi lesz, ha újra megérkezik az eső? A cserepeket mindenképpen vissza kell helyezni!

Tűzoltók érkeztek a környező településekről, mint például Dömsöd, Dunaújváros, sőt még Velencéről is. Összesen negyven hivatásos tűzoltót irányítottak Budapestről a helyszínre.

Csak a pontosság kedvéért, nem főztem, vagy ilyesmi, bedughattam a laptopom, tölthettem a telefonom és ücsöröghettem náluk órákon át.

Annyira aranyosak, hogy még most is könnybe lábad a szemem! Az a kis étterem, Sutyi, ahol az áram elment, a dolgozók fát kezdtek vágni. Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának fiataljai, akik itt táboroznak, a főépítésszel együtt lefóliázták azt a házat, amelynek a tetejét letépte a vihar. De nemcsak ezt tették, hanem kocsikat is mentettek a fák alól, és segítettek mindenhol, ahol csak tudtak. Mindenki összefogott, és ez igazán szívmelengető!

Tényleg nem tudok mindenkit felsorolni, bocsánat, csak azt tudom, mi volt Alszögön, vagy Alvégen. Mi itt lakunk, közel a Szulai tóhoz, ez olyan mint Pesten mondjuk Soroksár, mert délre esik.

Bármennyire is vágyakoztam volna a megszokott kényelemre, mivel az áram végre visszatért, csupán a saját magamban dúló morogást engedhettem meg, hiszen a net és a tévé továbbra is hiányoztak. Egy teljes hét telt el, mire végre szép lassan helyreállt a rend a városban. A tizedik napon túl, már csak a kidőlt fák maradtak tanúskodni arról a tizenöt percről, amikor úgy éreztük, mintha a pokol kapui ránk nyíltak volna.