"Az életem során minden, ami én vagyok, valahogy a véletlenek játéka révén alakult ki." - Beszélgetés Mészáros Tünde műfordítóval.
Mészáros Tünde megosztotta velünk hivatásának titkait, és egy különleges bepillantást nyújtott abba a láthatatlan, ámde elengedhetetlen tevékenységbe, amely révén az idegen nyelvű szépirodalom magyar anyanyelvű olvasók számára is hozzáférhetővé válik.
Hogyan kezdődött a fordítói pályája? Mi irányította, vonzotta ebbe a hivatásba?
Gyerekkorom óta szenvedélyesen olvasok, és ez a lelkesedés azóta is töretlen. Emlékszem, hogy sosem gondoltam arra, hogy a könyvek fordítása is egy izgalmas lehetőség lehet. Valahogy sosem jutott eszembe, hogy a külföldi írók műveit valaki átülteti a saját nyelvünkre. Talán a gyermeki ártatlanság vagy a felfedezés öröme miatt nem foglalkoztam ezzel a gondolattal, de ma már tudom, milyen fontos szerepet játszik ez a folyamat a kultúrák közötti hídépítésben.
Soha nem mélyedtem el a dolgokba, egyszerűen csak felfaltam őket, és ennyi. Az életem során minden, ami én vagyok, valahogy véletlenszerűen alakult. Hosszú, kanyargós utakon keresztül, szintén a véletlenek játéka folytán lettem szakfordító, és ezt a hivatást tizenöt évig űztem.
Ezt a feladatot egy idő után már kifejezetten unalmasnak éreztem, és egyre inkább sürgetett az a vágy, hogy valami igazán kreatívat alkossak. Így hát, elhatároztam, hogy írok egy novella fordítást a Kalligram folyóirat számára. A végeredmény annyira jól sikerült, hogy ennek köszönhetően megkaptam az esélyt, hogy az első regényemmel bízzanak meg.
Az első könyv, amit lefordítottam, egy különleges élményt jelentett számomra. A választott mű egy izgalmas regény volt, tele érzelmekkel és mély gondolatokkal. A fordítás során úgy éreztem, mintha egy új világba lépném be, ahol a szavak életre kelnek, és a történet szereplőivel együtt éltem át a kalandokat. A fordító munkája nem csupán a szavak átültetéséről szólt; sokkal inkább egy híd építéséről a két kultúra között. Kihívásokkal is szembesültem, hiszen a nyelvi árnyalatok és a kifejezések pontos átadása nem mindig volt egyszerű feladat. Mégis, ahogy haladtam a szöveggel, minden egyes bekezdés után egyre inkább azt éreztem, hogy nemcsak a szavakat, hanem a történetet és a szerző szándékait is sikerült megragadnom. Ez a fordítás nemcsak szakmai fejlődést hozott magával, hanem személyesen is gazdagított. A könyv lapjain át új perspektívák nyíltak meg előttem, és a fordító szerepe révén a szöveg mélységeit ismerhettem meg. Emlékezetes volt az a pillanat, amikor az utolsó simításokat végeztem a szövegen, és tudtam, hogy egy darabot adok át a magyar olvasóknak – egy új élményt, amely remélhetőleg mások számára is örömet okoz majd.
Az első teljes regény, amit lefordítottam, az Pavol Rankov Szeptember elsején (vagy máskor) című regénye volt, ami a Kalligram Kiadónál jelent meg. Hogy milyen élmény volt ezt fordítani, nem is tudom. Talán nehéz volt, mert kitartást igényelt, amiből bennem nem sok van. Továbbá azért is nehéz volt, mert már nem hajtott annyira a kíváncsiság, hiszen olvastam a regényt. Nehéz volt azért is, mert még nem voltak rutinjaim bizonyos dolgokban. Másrészt viszont öröm volt, hogy ott ülhetek és kreálhatom a szöveget; vagy kitalálhatom, milyenek legyenek a megoldások, hogy ez az egész regény jól hangozzon magyarul. Amikor megjött a nyomdából a könyv, az egy érdekes érzés volt - az, amikor az ember az első olyan könyvet magához szorítja, amit ő fordított le.
