Bátonyi: Ha már elhatározom, hogy lángra lobbantom magam, akkor az legyen tűzijáték a sötét égbolton!
Műsorvezetők: Panxnotded Miklós, Dési János, Szénási Sándor, Para-Kovács Imre Szerkesztők: Selmeci János, Korpás Krisztina, Bencsik Gyula, Herskovits Eszter Ezek a nevek a műsor szellemiségét tükrözik, hiszen a vezetőink és szerkesztőink mindannyian elkötelezettek a minőségi tartalom iránt, és a közönség szórakoztatását, tájékoztatását tartják szem előtt.
Bátonyi Péter kifejtette, hogyan formálódik a műemlékvédelem 2025-re. Szavai szerint ez egy hosszú múltra visszatekintő folyamat, amelynek jelenlegi állapota azt mutatja, hogy a műemlékvédelem nem tudott lépést tartani a piacgazdaság dinamikájával. Míg az építőipar dinamikusan fejlődött, a műemlékvédelem a szocializmusból örökölt bürokratikus keretek között ragadt. Ezen kívül az ágazat legnagyobb kihívása az, hogy nincs senki, aki a politikai színtéren képviselné érdekeit.
A szocializmus időszakában sem állt jobban a műemlékvédelem sorsa, de legalább volt egy kis mozgástere. Persze akkor is előfordultak rombolások, mint például a Blaha Lujza téren a Nemzeti Színház lebontása, de mégis akadtak pozitív eredmények, és engedték, hogy a szakág fejlődjön - mondta a műemlékvédelmi szakértő. Manapság viszont a műemlékvédelem szinte teljesen eltűnt, nemhogy játszótere lenne, de a hivatalos intézményes keretek 2013 óta nem léteznek. Az, hogy néhány elkötelezett ember küzd a megmaradásért, még nem jelenti a műemlékvédelem újjáéledését - hívta fel a figyelmet.
Bátonyi Péter emlékeit idézte fel, amikor 12 éven keresztül a műemlékvédelem világában tevékenykedett. Az utolsó négy évében a tervek szakmai értékelésével foglalkozott, így az Országos Építészeti Tervtanácsra beérkező projektjavaslatokat alaposan átvizsgálta.
A hócipője évek óta tele volt, de nem tudta, hogyan kezelje. Mint, mondta, nem volt hozzá társadalmi klíma. Úgy érezte, olyan volt a politikai - és társadalmi környezet korábban, hogy ha előállt volna történeteivel, nem figyeltek volna fel rá. Ő pedig úgy gondolta, ha már felgyújtja magát, akkor igazán nagy lánggal égjen. Végül a kegyelmi boitrány után elérkezettnek látta az időt.
Körülbelül egy évvel ezelőtt derült ki számára, hogy Lánszki Regő építészeti államtitkár visszaminősítette a Kilián laktanya műemlékvédettségi státuszát, és ezzel az épület sorsa is megpecsételődött. Bátonyi régóta várta ezt a zöld lámpát, a miniszteri rendeletet, amely végül augusztus végén megérkezett. Ekkor úgy döntött, hogy elmegy a Partizánhoz, és ott kifejezi elégedetlenségét. Tudomása volt arról, hogy az államtitkár már másfél éve szeretett volna megszabadulni az épülettől, de eddig nem volt lehetőség erre.
Két kritikus pontra irányította a figyelmet a műemlékvédelem szempontjából. Egyrészt aggasztóan elhanyagolták a történelmi belvárosokat, különösen Budapest belső kerületeit, amelyek szakszerűtlen kezelésének következményei már jól láthatók. Véleménye szerint a belvárosi épületek állapota katasztrofális, főként ha figyelembe vesszük, hogy már 30 év telt el a rendszerváltás óta, és ennek megfelelően sokkal szebb és rendezettebb környezetre lenne szükség.
A másik lényeges aspektus Magyarország kulturális örökségében a kúriák, kastélyok és villák gazdag állománya. Hazánkban, a templomok mellett, ezek a legnagyobb műemléki értékeket képviselő épületek. A kormány kastélyprogramját ezért kiemelkedően jónak tartotta, ám véleménye szerint ezt sokkal szélesebb körben és nagyobb léptékben kellett volna megvalósítani. Nem találja elfogadhatónak, hogy egy több száz épületből álló állományból mindössze egy-másfél tucat kastély kapott felújítást az elmúlt 15 év alatt.
Megemlítette azt is, hogy a jelentős kormányzati beruházások, mint például a Budavári Palotanegyed és annak környezete, valamint a hatvanpusztai birtok, nem kerültek terítékre. Utóbbit csupán egyszer hozták szóba vele, amikor az egész komplexum egyik kisebb épületéhez kapcsolódó terveket vetettek fel. Ám, mint fogalmazott, nem is avatkozott bele, hiszen akkorra már úgy érezte, hogy az ügy menthetetlen volt.
