Benedek Tibor öt éve távozott az élők sorából, és Epres Panni úgy döntött, hogy ezentúl nem kívánja a részvételt és az együttérzést.

A '90-es évek varázslatos színésznője, Rachael Leigh Cook, aki a "Csaj nem jár egyedül" című filmben ragyogott, most 45 évesen is lenyűgöző. Képeken is látható, hogy az idő csak még inkább megszépítette, és továbbra is elbűvölő megjelenésével hódít.

Öt esztendő telt el azóta, hogy 2020. június 18-án búcsút kellett mondanunk Benedek Tibornak, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak. A nagyszerű sportoló Epres Panni férjeként élt, és együtt nevelték két gyermeküket, akik örökségük részét képezik.

A közvélemény azóta is szoros kapcsolatot érez Epres Pannival, aki ritkán osztja meg az ezzel kapcsolatos gondolatait. Vágyik arra, hogy az emberek ne csupán férje elvesztése miatt tekintsenek rá, hanem a saját identitása és érzései alapján is közelítsenek hozzá.

Ahogyan ő fogalmazott, mélyen megérinti az emberek együttérzése, de elérkezett az a pillanat, amikor már más típusú figyelemre van szüksége. Az "Elviszlek magammal" című műsorban nyíltan megosztotta velünk, hogyan birkózik meg a veszteséggel, és milyen érzelmeket vált ki belőle a külvilág visszajelzése.

- Nem tudom, miért foglalkoznak ezzel még mindig, mintha újdonság lenne, hogy elvesztettük Tibort... Mindenkinek akkor fáj, amikor találkozik velem, vagy ha valami történik, és egy napig sajnálkoznak, de az öt év alatt, köszönöm, ezt már magunknak intézzük - osztotta meg a gondolatait.

Epres Panni úgy véli, hogy az élet elkerülhetetlen része a veszteség, hiszen mindannyiunknak meg kell birkóznia a szeretteink elvesztésével. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy nem szeretné, ha ez a fájdalmas élmény definiálná őt a környezetében, és inkább arra törekszik, hogy a személyisége és az élete más aspektusai kerüljenek előtérbe.

Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, amiért hálásak vagyunk, és a mai napig sok támogatást érezünk, de már nem szükséges az együttérzés, köszönöm. Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor valakit elveszít, és ezután az ember nem az alapján éli tovább az életét. Egy veszteség mindenkire hatással van, de azt követően nem az határoz meg, hogy kire nem lehet már számítani.

Az egykori manöken gondolatai sokak számára ismerősen csenghetnek: a veszteség feldolgozása egy rendkívül személyes utazás, amelyet nem kíván külső tényezők által meghatározva élni. Ő már nem akar a gyász jelképe lenni; sokkal inkább önmaga, egy erős nő, aki továbbra is életben tartja közös emlékeiket. Nem szeretne a múlt fogságába esni csupán azért, mert mások a gyásszal azonosítják őt. Az ő célja, hogy a fájdalmát erővé formálja, és újra felfedezze önmagát a nehézségek ellenére.