Varázslatos vonatok járják be a svájci hegyvidékeket.

Amikor megláttam a kedvesen mosolygó nyugdíjas néniket, azt gondoltam, hogy baj lesz. Percekkel később pironkodva vettem tudomásul, hogy azok az emberek, akiket inkább dadusnak képzeltem el egy helyi óvodában, kőkemény profizmussal rendezték le a tömeget. Svájcban vagyunk, 2025 júliusának elején, Alpnachstadban, azon a helyen, ahol a Pilátus-vasút (Pilatusbahn) alsó végállomása található. Nem is tudom, miért hittem azt, hogy ezen a szerdai napon, déli tizenkettőkor kevesen lesznek. Mert a tömegturizmus egyik fő jellemzője, hogy soha nincsenek kevesen. Svájcban sem. A dolog akkor tudatosult bennem igazán, amikor ennek a napnak a hajnalán az első vonatra vártam Brigben. Hajnali négy óra múlt pár perccel, azt hittem, egyedül leszek. Ó, én balga lélek! Nem sokkal az első szerelvény befutása előtt a peronon megjelent száz japán. Turista. Hogy honnan kerültek elő, azt én nem tudhatom, mindenesetre ott voltak, fotóztak (a sötétben a síneket?), csiviteltek, karattyoltak. Majd felzúdultak a vonatra. Mindez csak azért volt vicces, mert korábban láttam, hogy saját hazájukban mennyire fegyelmezetten viselkednek a pályaudvarokon. Ott aztán nincs kegyelem, libasorban állnak a peronra festett vonalak mögött, így várva a Shinkansen érkezését. Svájci viselkedésüket látva szerintem boldogok voltak, hogy kiszabadultak a fegyelem ketrecéből.
Svájc a vasútbarátok igazi paradicsoma – ezzel valószínűleg nem mondok újdonságot. Itt a vonatozás nem csupán közlekedési forma, hanem egy felejthetetlen élmény, ám ennek megvan a maga ára. Más szóval: nem éppen zsebbarát. De van egy remek lehetőség, ami segíthet a költségeket enyhíteni: a különböző országra szóló vagy globális Interrail-bérletek beszerzése. Régen csak a fiatalok, 26 év alattiak számára volt elérhető ez a kedvezmény, de a világ változik, és ma már bárki számára nyitva áll a lehetőség, hogy ilyen bérletet vásároljon. Ezt megteheti akár a nagy magyar pályaudvarok nemzetközi pénztáraiban (ami kissé macerásabb), akár a praktikus telefonos applikációval (ami sokkal egyszerűbb). De most jön a lényeg: a svájci vasúttársaságok, amelyek között nem mindenki az állam tulajdonában van, kifejezetten bőkezűek.
Utóbbira hamarosan mi is felszállunk, de előbb visszatérünk Alpnachstadba, a már említett nyugdíjas nénikhez, akik újfent bebizonyították, hogy egy-egy mosoly tökéletes fegyver lehet.