"Összefogva hatalmat képviselünk" - egy párbeszéd a Kompromisszum Polgári Társulás konferenciájáról, amely a civil társadalom működését és a kisebbségek közötti szolidaritást helyezi a középpontba.
A Kontextus adásaink során izgalmas és sokszínű társadalmi, kulturális, valamint politikai kérdéseket vizsgálunk, melyeket elismert vendégeink segítségével bontogatunk. Fókuszunkban állnak olyan témák, amelyek hazai és nemzetközi szinten egyaránt jelentőséggel bírnak. Decemberi epizódunkban a szlovákiai kisebbségek helyzete került középpontba, és örömmel üdvözöltük a Kompromisszum Polgári Társulás két alapító tagját, akik mélyrehatóan osztották meg tapasztalataikat és nézeteiket a témáról.
November 22-én, az érsekújvári székhelyű Kompromisszum Polgári Társulás második alkalommal rendezte meg "Minorities to Minorities" címmel a konferenciáját, ami magyarra fordítva "Kisebbségek a Kisebbségekhez" elnevezést kapta. Az eseményen a szlovákiai civil szféra számos jelentős képviselője volt jelen. A konferencia fő célja egy jövőbeli, szorosabb együttműködést elősegítő fórum létrehozása volt, amely az érsekújvári szervezet szerint jelentős szerepet játszhat a kisebbségi jogok védelmének és érvényesítésének erősítésében. Ezek a kezdeményezések különösen fontosak a mai, szélsőjobboldali irányzatokkal terhelt, kisebbségellenes politikai környezetben. Az, hogy milyen konkrét lépésekhez és eredményekhez vezetnek ezek az erőfeszítések, és hogyan harmonizálhatóak a szlovákiai magyar kisebbség érdekeivel, amelyeket a Kompromisszum megalakulása óta kiemelten kezel, a Kontextus decemberi adásából derül ki. Ekkor a szervezet alapító tagjai, Pollak Philip és Pataki Tamás osztják meg gondolataikat és tapasztalataikat.
Sziasztok! Nagyon örülök, hogy elfogadtátok a meghívást és itt vagytok. Az első kérdésemben rögtön a Kompromisszumra mennék rá kicsit. Meséljetek nekem, vagyis hát a közös történetünkre való tekintettel, inkább a nézőknek magáról a szervezetről, például, hogy mi a fő tevékenységi köre, mit lehet róla tudni?
PP: Szóval a polgári társulásunk igazából egy fél évvel azután jött jogilag létre, miután a Magazin már élt, és az eredeti kiindulópontunk az volt, hogy szerettünk volna egy újfajta civil újságírói kerületet létrehozni, amely a jelenlegi és az akkori diskurzusban is valami újat mutat abban, hogy mi egy kisebbségi médium, és mi egy kisebbségi szervezetnek a felfogása Szlovákián belül, nyilván a magyar dimenziójában ennek a történetnek. Szóval 2020 telén írtam szerintem először ki én egy hivatalosan ilyen nagyobb Facebook posztot, amiben le volt fektetve az elképzelése annak, hogy mit lehetne csinálni. És akkor Tomiék reagáltak rá, és akkor fél évig szerkesztettük össze nagyjából azt, hogy hogyan nézhetne ez ki, mi lehetne az első kiadásunk, milyen lenne legyen a dizájnja, kik legyenek a főbírók, mikben tudunk újat hozni. Azt tudtuk, hogy nem fogunk tudni kvázi napi szintű hírtájékoztatással foglalkozni. Ez nem is volt soha elképzelésünk, de a metanarratívákat szerettük volna bemutatni. De hogy mik azok a nagyobb átölelő történetek, amelyek megfogalmazzák azt, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a hírekhez. Nekem az első cikkem például a homoszexualitás hungarikum volt, ami ma egy egészen hosszúra erjesztett írás lett egy nagyon társadalomtudóstól érkező írásmódon. És akkor hál' Istennek nagyon sok izgalmas vendégszerzőt is kaptunk még az első kiadás mellé, például Schlanger Mártont, aki a Republikon Intézet kutatója, a Gonda Bence is például közreműködött, aki azóta az NDI-nál kötött ki, szól jó emberekkel, vagy egyébként Molnár Kristóf, aki azóta 444-nél ír, meg hát Máté, te is azért egészen szépet futsz.
Szívből jövő hálával tartozom nektek, ha tényleg így vélekedtek.
PP: ...szóval, körülbelül így alakult az elképzelés. Azóta azon dolgozunk, hogy tovább bővítsük ezt a köztes teret, mint civil újságírói platform. A konferenciák, amikről már említést tettünk az előszóban, egy tavaly őszi pályázatunk nyomán jöttek létre a Minority Rights Group Europe keretein belül. Ez az MTM, azaz a Minorities to Minorities koncepciója, amelynek célja az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk a kisebbségek számára közös érdekérvényesítési stratégiák kialakítására. Reméljük, hogy a jövőben erről részletesebben is beszélhetünk, de fontosnak tartottuk, hogy több kapcsolatfelvételi lehetőséget biztosítsunk különböző kisebbségek számára ezen a területen. Elnézést, ha kicsit előreugrom a témában.
PP: Most egy kicsit visszautazom az időben. Amikor Philip elkészítette a kiírást, volt egy lenyűgöző kép, ami már előrevetítette a mostani konferencia ideálját. Az ARC kiállításon bemutatott Kompromisszum című alkotás provokatív módon egy hatalmas Magyarország-zászlót ábrázolt, amelyet szivárványszínekkel, pontosabban LGBT színekkel festettek ki. Alatta pedig az állt, hogy "kompromisszum". Az utóélete pedig nem volt kevésbé figyelemfelkeltő: szélsőjobbosok Molotov-koktélokkal gyújtották fel, így igazi posztmodern művészeti eseménnyé vált. A kiírásban volt egy olyan elem, ami különösen megragadott: a közbeszéd eldurvulása és a társadalmi polarizáltság már akkor is nagyon jelen volt, és szinte elfogadhatóvá vált, hogy különböző kisebbségekről homofób, xenofób vagy rasszista nyelvezettel beszéljenek, dehumanizálva őket. Ez az aspektus mélyen megérintett, és bár éppen dolgoztam és családalapítás előtt álltam, éreztem, hogy a civil aktivizmus szele fúj, és hogy ez valami olyan dolog, ami ezután még inkább formálni fogja az életemet.
Köszönöm szépen, az nagy kár, hogy a közbeszéd helyzete azóta csak tovább fajult, de hát dolgozni kell rajta, lássuk be. Nagyon hamar rátérünk a konferenciára, de előtte még egy kis részben szeretnék konkrétan a kompromisszummal foglalkozni Ezen belül elsősorban azt kérdezném, hogy esetleg voltak-e olyan civil szervezetek, vagy más hasonló jellegű csoportosulások, amik ihlették ezt a szervezetet?
PP: Amikor először felmerült a lehetőség, hogy részt vegyek ebben a kezdeményezésben, az ötlet eredetileg a korábbi viszontagságokra válaszként született. Ekkoriban a Ma7 már kezdett népszerűvé válni, és a magyar pártpolitizálás diskurzusai egyre inkább eluralkodtak. Egy távoli példa, amit egy barátom mesélt nekem Goában, egy indiai civil szervezeti kezdeményezés volt, ahol az emberek a "saját Modijuk" újságírói platformjaival próbáltak ellentmondani a mainstream narratíváknak. Ez egy érdekes és szimpatikus történet volt, de a mi elképzeléseink nem igazán hasonlítottak hozzá. Tudtuk, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk, és hogy mit szeretnénk létrehozni. Nagyon örülök, hogy felhoztad ezt a képet, hiszen ennek a szervezetnek a neve is innen származik. Az elején az volt a kérdés, hogyan tudnánk átfogóbb tájékoztatást nyújtani az embereket elárasztó "apróbetűs" hírek mellett. Tehát ezen dolgoztunk, Tomi, neked volt valami ötleted, amivel szeretnéd a kompromisszumot kialakítani?
Nekem a Partizán egy igazán inspiráló példa volt, ami az újságírás és a civil aktivizmus határvonalán helyezkedik el. Említetted, hogy fontos feladatunk megragadni azokat a témákat, amelyek a szlovákiai magyarság körében valamilyen öncenzúra folytán háttérbe szorultak, vagy egyszerűen nem számítanak elég vonzónak politikai szempontból. E szempontból igencsak merész lépés volt, hogy olyan kérdésekhez nyúltunk, amelyek mások számára tabunak számítottak. Azóta például megalakult a Napunk, akik szintén rengeteg olyan témát feldolgoztak, amit valószínűleg előbb-utóbb mi is megírtunk volna. Sőt, akadtak olyan ügyek is, amelyekben mi kezdtük el a kutatást, és ők sokkal alaposabb, profibb szintre emelték azt. Talán még inspirációt is adtunk nekik a munkájukhoz.
PP: Néhány alkalommal még anyagot is átadtak nekem, ami igazán remek élmény volt.
PT: Igen, igen.
Igen, ez valóban elég rock and roll, és hogyha azt nézzük, milyen pályát futott le a Partizán, akkor előttetek is elég fényes jövő áll. Még egy utolsó kérdésem lenne így erről a konkrét területről. Mit mondanátok, mit jelent számotokra az, hogy civilek vagytok?
PT: Akkor három dolog volt, ami a civil szellemet felébresztette bennem. Én előtte nem nagyon "civilkedtem", mint ilyen diákönkormányzat, vagy HÖK eléggé belterjes, bennfentes csoportosulásoknak tűntek, és valahogy tényleg sose húzott, meg nem is próbáltak nagyon behúzni. Aztán a Kuciak-gyilkosság után éreztem, hogy itt valahol nagyon félresiklanak a dolgok a társadalomban, és muszáj felelősséget vállalni, és hogy nem szabad hagyni, hogy megfélemlítsenek,ki kell venni a részünket a mindennapokban, ahogy tudjuk. A másik dolog az első kislányom születése volt, nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol bármiért megtámadhatják. És a harmadik dolog, ami már a Kompromisszum alatt volt, ez már a Tepláreňes gyilkosság, ahol tényleg érződik hogy valahol nagyon rossz irányba mennek a dolgok, és ha valamiért, akkor ezért kell civilkedni, nem szabad hagyni, hogy a félelem uralkodjon felettünk, és behúzzuk fülünk-farkunkat, és a konzum idiotizmusba menekülnünk
Köszönöm szépen a dicséretet! Philip, mit gondolsz, hogyan lehetne még inkább különlegessé tenni ezt a megfogalmazást?
PP: Szeretném megosztani a gondolataimat, mert úgy érzem, hogy az én válaszom nem fogja megütni azt a színvonalat, amit az előbb hallottam. Életem során mindig is a társadalmi kérdések iránt érdeklődtem. Kezdetben jogi pályán indultam, majd a politológia felé fordultam, és végül a közpolitikában próbáltam érvényesülni. Azonban hamar világossá vált számomra, hogy azok az emberek, akik a társadalmi ügyekkel foglalkoznak, vagy a Fideszhez kapcsolódnak, vagy annak szatellitszervezeteinél találják magukat. Ez pedig nem igazán az a motiváció, ami engem hajtott, amikor a képzéseim során ezen a területen mélyebben elmerültem. Az a lehetőség, hogy információt adhatunk át, és platformot biztosíthatunk olyan embereknek, akik eddig nem rendelkeztek ezzel, rendkívül felemelő érzés. Elnézést a kifejezésért, de ez egy igazán fantasztikus érzés. Emlékszem, amikor először jártunk Gombaszögön, és tartottunk egy panelt az LMBTQ közösség jogait érintő homofób törvényekről...
Emlékszem, ott voltam!
PP: ...teljesen egyetértek, és ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen nagyszabású, sőt, talán teltházas előadást tarthattunk. Ez önmagában is fantasztikus élmény volt, hiszen láttuk, hogy mennyi embert vonzott, és hogy az emberek valóban reagáltak arra, amit csináltunk. Különösen örömteli volt, hogy a fellépés után odajött hozzánk egy fiatal pár Komáromból, akik elmondták, hogy nem is tudták, hogy itt ilyen lehetőségek vannak, és mennyire örülnek, hogy részt vehetnek benne. Nagyon tetszettek nekik a pólóink, és még azt is megkérdezték, hogy hol tudnának vásárolni belőlük. Ez egy rendkívül boldogító érzés volt számunkra, és azóta már több olyan helyszínen is felléptünk, ahol emberek meg tudták osztani a gondolataikat, érzéseiket – olyan dolgokat, amelyeket eddig nem mertek vállalni, vagy éppen hiányzott számukra a megfelelő platform. Ez az élmény már most megérte minden fáradozásunkat.
Annyival szeretném kiegészíteni a gondolataimat, hogy ha jól emlékszem, egy LGBT pár történetéről volt szó, ami különösen érdekes, hiszen a szlovákiai magyarságon belül az LGBT közösség valóban a kisebbségek kisebbsége. Sajnos, nemcsak hogy nincsenek megfelelően képviselve, hanem a politikai diskurzusban is egyre inkább teret nyer az ellenük irányuló uszítás. Ezért ezek a magyarok joggal érezhetik magukat kitaszítva, hiszen nap mint nap találkoznak azzal, hogy ellenséges attitűdökkel szembesülnek. Ezért is különösen szívhez szóló, hogy legalább egy helyen, a magyarságon belül, otthon érezhették magukat.
Igazán lényeges, amit említettél, és biztosan alaposabban is meg fogjuk vitatni a későbbiekben, így még sok izgalmas beszélgetés vár ránk. Most azonban szeretnék a fő témánkra fókuszálni, nevezetesen a konferenciára. Kérlek, meséljetek nekem erről egy kicsit! Mik voltak a legfontosabb célkitűzések, és volt-e esetleg valamilyen központi téma, ami köré a rendezvény szerveződött?
PP: Ugye a mostani konferenciáról beszélünk?
Igen, igen, inkább a mostaniról, de nyilvánvalóan, ha becsatornázzátok egy kicsit az elsőt is, attól csak jobb lesz.
PP: Persze. Na, tehát most már kiderült, hogy ez egy második konferencia volt amit csináltunk, és az elsőben szerettük volna elsődlegesen lefektetni az alapjait annak, hogy, mint ahogy a Kompromisszumon belül is, itt is szeretnénk platformot teremteni különböző kisebbségek számára, hogy átjárás legyen biztosítva, tudjanak közös programalkotásban részt venni, közösen tudjanak valamifajta pályázatokon dolgozni. Ezzel szemben a második konferenciánk már sokkal jobban ment arra rá, hogyan tudnánk ezt kvázi hosszú távon fenntartani, mármint az ilyen pillanatnyi konferenciákon túl. Ezért a legfőbb hozadéka a második konferenciánknak az volt, hogy próbáltuk bemutatni, hogyan nézhetne ki egy érdekérvényesítési platform létrejötte. Hogyan tudna egy ilyen nagyobb fórum összeállni, kikből tudna állni, milyen pontok mellett tudna működni, milyen dolgokra tudna együttesen fókuszálni a szervezet, mint a maga feladatkörében, és milyen hozadékai lehetnek egyébként az egyéni szervezeti résztvevőkre. Gondolok itt arra, hogy mi az a know-how, a kapcsolati tőke, a különböző projekthez való hozzáférhetőség, pályázási lehetőség, és így tovább és ezen belül mit tudna együttesen tenni például az érdekérvényesítésért egy ilyen szerv, hogyha létrejönne. Már felállítottuk, tehát hogy ez az érdekérvényesítési felület regisztrációkban most már elérhető, vagyis bárki, aki felmegy a weblapunkba és beüti mögé, hogy kompromisszum.com/smtm, az látja ennek a fórumnak az alapelképzeléseit, pár alapszabályt, hogy mi fér bele és mi nem fér bele a tagságba, és igazából regisztrálhat egy kérdőíven keresztül, amely során a kérdőíven belül beütheti azt is, hogy neki mi fontos ebben, hogy mit szeretne ebben a szervezetben, mik számára a fontos részek, hogy az egyéni szervezetének a profiljához mi feküdne a legjobban meg minden ilyesmi. Az alapító ülésünk pedig, hogyha jól tudom, január 24-re van beütve. Úgyhogy létezik, igen, bár ez egy nagy vállalkozás, meg egy kissé több mint ambiciózus, már-már a szélhámosságot érinti talán, de az, hogy mit lehet ezzel nyerni, hogyha létrejönne, rámutat, hogy érdemes beemelni ebbe a térbe.
PT: Visszatávolítok, hogy közérthetővé tegyen...szóval az alapkonferenciára különböző kisebbségeket hívtunk meg, és prezentálhatták az adott civil szervezeteinek munkásságát, kihívásait satöbbi, és már akkor jött például egy olyan tudásátadás, amit a magyar civil szervezetekhez is át lehetne adni. Például ott van Tomáš Dunko Svet Ticha szervezete, ami süket roma gyerekekkel foglalkozik, és például én akkor tudtam meg, hogy a különböző kisebbségek különböző jelnyelveket használnak, és biztos vagyok benne, hogy a szlovákiai magyar nem hallók között is lenne igény rá, akár a szülőknek a képzésen való részvételre, akár a diagnosztizálás vagy a jelnyelv elsajátításának megkönnyítését. Ez pedig csak egy példa arra, hogy mit tudnánk egymástól tanulni, hogyha koordináltabbak lennénk, és ezen túl, hogy a platform hova futhatna ki, erre is egy példa, hogy az inkluzivitást elősegítve lehetne közösen pályázni.
PP: Ezután kizárólag veled szeretnék beszélni...
Abszolút kiváló, amit mondtatok, lássuk be, hogy nagyon szépen is hangzik. Az érdekérvényesítésnek egy egyértelmű központi szerepe van, hogyha ezt a fórumot tekintjük. Viszont ezzel kapcsolatban mégiscsak megkérdezném tőletek, hogy szerintetek vannak-e valamilyen, akár jogi, akár más jellegű korlátai az érdekérvényesítésnek, vagy ezzel szemben beszélhetünk akár arról is, hogy az ilyen szervezeteken keresztül tulajdonképpen nincs olyan szegmense az életnek, amit ne lehetne könnyebbé tenni a kisebbségek számára?
PP: Ennek a folyamatnak számos kihívása van. Jogilag nézve az alapítvány létrejötte még nem igényel jogi alanyt, hiszen a kezdeti lépések – például az alapító ülés – már megvalósultak. Azonban a legnagyobb nehézség talán az, hogy miként tudjuk egyesíteni a különböző érdekeket, amelyek felmerülnek. Az a feladatunk, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amely lehetővé teszi, hogy ténylegesen mindenki érdekeit képviseljük, figyelembe véve, hogy a kisebbségek belső problémái rendkívül változatosak. Még csak a kisebbségeken belüli kérdésekről beszélünk, nem is érintettük a különböző szervezeteket. Egy másik lényeges tényező, hogy mennyire tudjuk arányosan képviselni ezeket az érdekeket a fórum keretein belül. Rengeteg különböző kihívás áll előttünk, de ahhoz, hogy egy átfogó érdekképviseleti platformot tudjunk létrehozni, szerintem elengedhetetlen, hogy a szakszerű politikai irányokat is figyelembe vegyük. Ez a fórum valóban hatékony antidiszkriminációs platformmá válhat, ha képes lesz különböző politikai területek – mint az oktatás, egészségügy vagy infrastruktúra – kérdéseit egységesen véleményezni, és ezeket a véleményeket egy központi platformon keresztül megosztani. A döntéshozatalhoz való eljutás ezzel sokkal zökkenőmentesebbé válik, és teret ad a struktúra kiépítésének, amely jelenleg hiányzik a kisebbségi érdekérvényesítés koncepciójából. Korábban gyakran egymás ellen dolgoztunk, nem látva a közös erőforrásokban rejlő lehetőségeket. Ha viszont egy egységes hangot tudnánk megfogalmazni, az nemcsak a szervezet hosszú távú fennmaradását segítené, hanem a közös relevanciák terén is bővítené a lehetőségeinket. Kis érsekújvári Kompromisszummal rendelkezünk, ezért ha például az oktatás terén szeretnénk előrelépni, rendkívül korlátozottak a lehetőségeink, ami sok más szervezet esetében is igaz. Ennek ellenére képesek vagyunk erősebb pozíciót kialakítani a közvélemény formálásában és a lehetséges előzetes véleményezések során. Ha ezeket az információkat tartalmasan összegyűjtjük és eljuttatjuk a döntéshozókhoz, az már egy sokkal rugalmasabb és hatékonyabb megközelítést jelentene, mint ami jelenleg a "markunkban van". Ez az alapvető koncepció, és még nem is érintettük az európai lehetőségeket, amelyek szintén jelentős hatással bírhatnak ránk.
PT: Talán nem csupán a kérdésedre fogok válaszolni, de ahogy rákoncentrálunk, fontos megemlíteni, hogy a Bársonyos Forradalom megemlékezésének jelmondata "Spolu sme sila", azaz "Együtt erő vagyunk". Ez a kifejezés nem csupán a többségi társadalomra vonatkozik. Célunk, hogy a különböző kisebbségek láthatóságát és reprezentáltságát valamennyire növeljük, és azáltal, hogy jobban megismerjük egymást, a networkingen keresztül érzékenyíthessük is egymást. A lényeg az, hogy sok esetben nem is tudunk arról, hogy a másik kisebbség milyen kihívásokkal küzd, milyen problémáik vannak. Ha közelebbről megismerjük egymást, akkor a saját kisebbségi létünk is új perspektívába kerülhet. Valószínűleg együtt sokkal könnyebben érhetjük el céljainkat, és hatékonyabban képviselhetjük érdekeinket. Egy kedvenc Orwell-idézetemre reflektálva: léteznek kisebbségek, de vannak olyan kisebbségek is, amelyek "kisebbségebbek" a többieknél. A szlovákiai magyar kisebbség esetében is gyakran tapasztalom, hogy miközben jogosan követelünk változtatásokat, például a nyelvtörvények terén, nem szabadna figyelmen kívül hagynunk más közösségek jogait. Nem lehet úgy követelni a saját jogainkat, hogy közben más kisebbségek érdekeit elnyomjuk vagy megvetjük. Fontos, hogy támogassuk egymást, hiszen együtt vagyunk igazán erősek.
Nagyon örülnék, ha az emberiség többsége mások támogatását olyan értékesnek tartaná, hogy közben senkit sem taposunk el. Persze, tudom, hogy már most is dolgoztok azon, hogy ez valósággá váljon. Szeretnék egy konkrét kérdést feltenni: az elmúlt két konferencia tapasztalataiból mit gondoltok, milyen olyan tanulságokat sikerült levonni, amelyek segíthetnek abban, hogy ezt a fórumot még sikeresebben és hatékonyabban tudjuk megszervezni?
PP: Szerintem nagyon jó bevonni egyébként minél hamarabb a részalkotóit. Részben azért, mert nyilván, ha minél több ember tudja a sajátjának érezni ezt a kezdeményezést rajtunk túl, annál nagyobb az esélye annak, hogy esetleg tényleg formálják is a jövőben. Másrészt pedig szintén tekintettel arra, hogy most azért egy eléggé szilárd elképzelést hoztunk már be kvázi ajánlattételként, ennek az alapszabályai már valamelyest le vannak fektetve, tehát úgymond a két világból a legjobbat akarjuk ebben kihozni, hogy egy konstruktív beszélgetést szeretnénk irányítani, viszont ebben a térben mindenkinek lehetősége van arra, hogy ezt úgy folyásolja be, ahogyan szeretné. Ezt leszámítva, ami szerintem egy nagyon jó tapasztalat volt a másik az egyszerűen maguk az emberek, akikkel találkoztunk, és a szervezetek, akik egyébként, mint ahogy azt a Tomi említette, az első konferencián előadtak, vagy akik például a második konferencia során a vitarészekben a konferencián belül nagyon értékes és nagyon jó hozzászólásokat adtak. Például szerintem nem voltunk semennyire sem összeköttetésben, még nem is lehettünk volna az előzetes platformképeinken belül összeköttetésben például a Svetluša Surová, aki a MIRI-t csinálja, egy nagyon-nagyon jó felfogású ember a szervezet egy nagyon jó szervezet. Vele például most is egyeztettünk, azt hiszem a héten, hogy akkor mikor tudunk összefutni Pozsonyban, beszélni további együttműködésekről, és ő is azért nyilván egy olyan ember, akitől lehet tanulni. Ebben pedig persze nagyon sok más is beleesik, tehát ez szerintem egy jó élmény volt.
PT: Mindenképpen a személyes kapcsolatot kiemelném minden hálózatépítésnek. Az első konferencián például hosszabb viták voltak, hosszabb cigiszünetekkel és így olyan dolgok kijöttek, például a különböző kisebbségeknek a terápiához való hozzáférésükről, hogy anyanyelven tudjanak terápiára járni. Aki benne van az tudja, hogy nem könnyű akár magyar anyanyelvű pszichológust sem találni, és mondjuk a queer közösségtől, ez már ilyen visszatérő dolog volt, hogy többször hallottam, hogy kifejezetten várólisták vannak, és akkor hozhatunk más nyelvű kisebbségeket, akik valószínűleg ugyanezzel szembesülnek, és ezt a többségi társadalom valószínűleg nem is tudatosítja, és erről, hogyha beszélünk, az mindenképpen felerősítheti a hangunkat. EmellettKlaudia Allert emelném ki, aki tényleg remek és segítőkész volt végig, nagyon sokat segített, és például a vietnami kisebbség kapcsán is rengeteg olyan dolog előjött, amiről fogalmam sem volt, és rengeteg átfedés van a magyar kisebbség hétköznapi problémáival.
Köszönöm szépen! Még egy utolsó kérdésem lenne ezzel a témával kapcsolatban. Jól gondolom, hogy a fórum segítségével szeretnétek különféle eseményeket szervezni, hogy azok a nagyközönséghez is eljussanak? Milyen típusú eseményekre számíthatunk, és mik az elképzeléseitek ezzel kapcsolatban?
PP: Ez egy igazán izgalmas kérdés! Részben azért, mert éppen most van lehetőségük az érdeklődőknek kitölteni a kérdőívet, amely segíthet a csatlakozásban. Például említhetjük Margareta Silkovicot, a konferencia egyik előadóját, aki szoros kapcsolatban áll egy klaszterszervezettel. Ők a Kaleidoszkóp néven futnak, és Wroclawban tevékenykednek. Minden évben rendeznek egy hatalmas fesztivált, amely számos érdekességet tartogat. A rendezvény keretében különböző kisebbségi tanácsok működnek, kölcsönös workshopok zajlanak, tanulmányi képzések és extra foglalkoztatási lehetőségek is elérhetők. Ráadásul talán még kedvezményes nyelvvizsga lehetőségeket is biztosítanak egymás számára. Szóval rengeteg lehetőség rejlik ebben az együttműködésben! Nyilvánvalóan a fesztivál jellegű események kapják a legnagyobb figyelmet, de szeretném megemlíteni, hogy az előző konferencián is volt egy izgalmas produkció. Egy fúziós folk jazz zenekar, a Las Burekas, teljes kreatív szabadságot kapott, hogy kialakítsák a saját műsorukat. Az előadásukat a résztvevő nemzetiségek zenei hatásai inspirálták, és igazán fantasztikus élmény volt. Bár ez a fesztivál csak egy szelete a sok lehetőségnek, amit a közönség elé tárhatunk, reméljük, hogy mi is hozzájárulhatunk ehhez az élményhez, és még sok izgalmas dolgot hozhatunk létre a jövőben!
PT: Alulról felfelé építkezés, szóval ilyen előzetes gondolatok voltak például, hogy milyen fesztiválokon, ha nem is összkisebbségi beszélgetést, hanem két-három különböző kisebbségit összehozni és beszélgetni akár egy előre meghatározott olyan dologról, ami mindegyik kisebbséget érinti. Ez lehetne akár a Fusion Fesztiválon, akár Gombaszögön is, hogyha erre a szervezők fogékonyak lennének és elhívnának, hogy ezt megszervezzük, mert nagyon szívesen. Úgyhogy ez így az egyik dolog, a másik dolog, hogy ebből hogy következik a érdekérvényesítés, hogy pont hogyha ez a köztudatba emelődik, akkor az érdekérvényesítés is elősegítődik.
Kívánom, hogy a jövőben is sok sikert érj el az ilyen jellegű szervezések során! Most viszont áttérnék egy másik, már többször is említett témára: a szlovákiai magyar kisebbség viszonyára a többi kisebbséggel. Szeretném, ha egy kicsit összefoglalnátok a gondolataitokat arról, hogy mennyire lehet beszélni a nyitottságról a szlovákiai magyar közösség részéről más kisebbségek irányába. Milyen tapasztalatok és vélemények formálják ezt a képet?
PP: Hát kevés, hogyha őszinte vagyok. Tehát hogyha beszélünk kihívásokról az egész szervezési folyamat kapcsán, ez egy visszatérő eleme volt. Nyilván vannak egyéni szószólók és alkotói a kisebbségünknek, akik egyébként az ilyen jellegű együttműködésre nyitottak, meg eleve nyitottan is viszonyulnak más kisebbségekhez.
Például ti?
PP: Igen, valóban nem magunkra gondoltam, de a szervezetek helyzete sajnos elég megnyugtatóan nem kedvező. Léteznek, ezt nem tagadhatjuk, például nálunk is tartott előadást a Magyar Szakkollégium, vagyis a Pozsonyi Magyar Szakkollégium. Azonban, amíg pénzügyi és hatalmi szempontból is függünk a jelenlegi magyar állam támogatásától, addig nehezen képzelhető el, hogy politikai téren a nyitottság megnövekedne. 2020 után Görögországban éltem, ahol mélyen belemerültem a migráció és a menekültvédelem világába; ott készítettünk egy filmet is. Ez a film több európai országban bemutatásra került, de Magyarországon mindig felmerülnek a legnagyobb kérdőjelek. Amikor Szlovákiában erről beszélek, a magyar közösségen belül is sok a kétely, hogy miért így állunk ehhez. Ez valahol összefüggésbe hozható azzal, ahogyan a többi kisebbséghez viszonyulunk. Tomi mesélte, hogy amikor a vietnami kisebbség hivatalosan elismertté vált, a reakció a közösségünkben inkább egyfajta cinizmus volt: sokan ezt egy politikai színjátéknak tekintették, amely csak eltakarja, hogy a magyarok jogait továbbra is figyelmen kívül hagyják Szlovákiában. Tehát van mit tennünk. Én ezt kihívásnak és problémának is látom, de egyben lehetőségnek is, hogy változtassunk a helyzeten.
Kisebbségwashing! Ez a jelenség párhuzamba állítható a pinkwashinggal és a greenwashinggal, hiszen Szlovákia, azáltal, hogy elfogadja a vietnami kisebbséget, egyfajta képet igyekszik kialakítani Brüsszel irányába arról, hogy mennyire nyitott és támogató a kisebbségek felé. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a vietnámiak csupán a Kultminorból érkező források miatt érdekesek számukra. Elgondolkodom, vajon mindenki a saját tapasztalataiból indul ki, vagy van itt valami mélyebb probléma? Egyértelmű, hogy szükség van egy paradigmaváltásra a gondolkodásmódban. Mindazonáltal, nem szeretnék túlzottan pesszimista lenni a szlovákiai magyar közösség helyzetével kapcsolatban. Talán csupán arról van szó, hogy az öncenzúra hatással van arra, hogy a különböző kisebbségek felé nyitott emberek mennyire mernek kiállni. Például, ha a Tepláreň esemény után nézzük, alig tudnám megmondani, hány magyar szervezet fejezte ki a szolidaritását, ami számomra hatalmas csalódást jelent. A helyzet összetett, és sokkal mélyebb társadalmi diskurzusra van szükség, hogy valóban megértsük, mi zajlik a háttérben.
Az NFG Klub egy különleges hely volt, ahol a közösség tagjai találkoztak és megosztották egymással élményeiket. Emlékszem, hogy az élmények száma szinte végtelen volt, és bár nem tudom pontosan, hányan voltunk, a hangulat mindig felejthetetlen maradt.
A Bél Mátyás mellett egy beszélgetést is szerveztek, és természetesen a Kompromisszummal kapcsolatban is érdemes szót ejteni. Remélem, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyekről még nem hallottam, de a Kompromisszumban erről is írtam, hiszen az egy éves évfordulója alkalmából összegeztem a lényeget. Fontos, hogy a saját gondolkodásunkon változtassunk; ez nem csupán a magyarokra vonatkozik, hanem minden kisebbségre is. Hajlamosak vagyunk a "rezervátumlogika" mentén bezárkózni, csupán a saját ügyeinkkel foglalkozni. Ugyanakkor ez a kezdeményezés pontosan azt mutatja meg, hogy nem vagyunk egyedül. Ha a kisebbségi jogainkért valóban harcolni szeretnénk, akkor csak együttműködés révén érhetjük el céljainkat.
Az elzárkózás különböző fokozatai megjelenhetnek, attól függően, hogy éppen milyen típusú kisebbségről beszélünk – legyen az nemzeti, etnikai vagy szexuális. Minden esetben más és más társadalmi, kulturális és történelmi kontextus határozza meg az elzárkózás mértékét és formáját. Az egyes csoportoknak sajátos kihívásokkal kell szembenézniük, amelyek befolyásolják a társadalmi integrációjukat és elfogadásukat.
PP: Indulj el! Most igazán jó formában vagy...
Biztos vagyok benne, hogy a témáink között van összefüggés, és bár beszélhetünk a magyarországi támogatásokról, úgy érzem, hogy ezek a kérdések mindenképpen hatással vannak egymásra. Sokszor hallani olyan véleményeket, hogy „miért küzdjünk a szexuális kisebbségek jogaiért, amikor ők nem állnak ki értünk”, mintha ez egyfajta egymásra utaltság lenne, de miért ne lehetne ez kölcsönös? A legutóbbi konferenciánkon, ahol az Inakosť is jelen volt, felvetettem egy merész gondolatot: talán el kellene kezdenünk jobban kiállni egymásért, akár a kisebbségek érdekében is. Én magam is harcolok a LGBT jogokért, éppúgy, mint a magyar nyelvi jogokért és más fontos ügyekért. Hadd hozzak egy provokatív példát: mi történne, ha a slovanisták legközelebb bírálni kezdenék a dac ultrákat és azt hangoztatnák, hogy „rúgd fejbe a magyart”? Akkor az LGBT közösség, például az Inakosť, egy nyílt levélben fordulna az ombudsmannak, hogy megnyilvánulásuk elfogadhatatlan, mert ezzel egy kisebbséget diszkriminálnak. Ez bizonyára felkeltené a figyelmet és vitát generálna. Egy másik releváns téma a meleg és biszexuális férfiak véradása. Én, mint magyar kisebbségi tag, írtam egy cikket erről a kérdésről, amelyben rámutattam, hogy Magyarországon négy éve változtattak a törvényen. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy számos ember, aki életet menthetne a véradásával, nem adhat vért csupán azért, mert meleg vagy biszexuális. Érdemes lenne ezt a problémát a magyar kisebbség felé is kommunikálni, hiszen a diszkrimináció mindenkit érinthet, és fontos lenne, hogy együtt álljunk ki a jogainkért.
PP: Kiváló észrevétel, egyetértek veled. Úgy vélem, hogy a megítélésbeli különbségek főként azokban a törésvonalakban mutatkoznak meg, amelyek a magyar kormány politikai függőségeiből erednek. Különösen szembetűnő, hogy a meleg közösség, amely évtizedek óta stigmatizálva és démonizálva van, egyre inkább a közbeszéd középpontjába kerül. Ugyanez igaz a menekültekre és a faji kisebbségekre is. Valójában talán itt rejlik a legnagyobb átfedés, mivel ezek a kérdések rendkívül összetettek. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a közösségünk belső problémái közé tartozik az is, hogy a különböző kisebbségekkel való érintkezés és a hozzáférés nagyon korlátozott. Jelenleg nincsen egy koherens kép arról, hogyan is élhetnének együtt ezek a csoportok. Ha már Tomi a saját írásaiból idézett, akkor én is megemlítem a „homoszexualitás hungarikum” című cikkemet, amely erről a jelenségről szól: hogy egy nemzethez való tartozás nem lehet kizárólag a normák betartásának függvénye. Az, hogy valaki a társadalom része, nem csupán a megszokott keretek között létezést jelenti, különösen, ha ezek a keretek nem tükrözik a valóságot. A legnagyobb problémánk tehát az, hogy a fogalmi keretek, amelyekben el tudjuk képzelni az egymás mellett élést, rendkívül korlátozottak. Vagy nem ismerjük ezeket a kereteket, vagy tévesen értelmezzük őket, és emiatt a fizikális, szociális és más jellegű átjárás szinte teljesen hiányzik a két csoport között.
A magyar ajkú szlovákiai romák helyzetének elemzése rendkívül aktuális téma, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Az Eduma szervezet által néhány évvel ezelőtt szervezett beszélgetés kiváló példát szolgáltat arra, hogy milyen mélyen gyökereznek a problémák a szlovák-roma és a magyar roma közösségek között. A két csoport közötti átjárás hiánya aggasztó, hiszen mindkettő hasonló szegregációs kihívásokkal néz szembe. Az együttműködés elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy közösen küzdjenek a sikeres integrációért. Ezen túlmenően, a szlovákiai magyar politikának is figyelmet kellene szentelnie ennek a helyzetnek. Fontos, hogy megőrizzük a magyar ajkú romák identitását, hiszen ők egyedüli demográfiai növekvő csoportként kulcsszerepet játszanak a jövőben. Számos település esetében, ha a következő évtizedekben nem tudjuk őket megtartani, komoly nyelvi jogi problémák merülhetnek fel. A magyar ajkú romák identitása is érdekes megfontolásra ad okot: sokan közülük magyarnak vallják magukat, és nem feltétlenül a romáként való azonosítást helyezik előtérbe. Magyarul kommunikálnak, magyarnak érzik magukat, és ezt kifejezik írásban is. A helyzetük tehát nem csupán demográfiai, hanem kulturális és politikai szempontból is lényeges, amelyet érdemes figyelembe venni a jövőbeli lépések tervezésénél.
Itt már csak érintőlegesen érintettük a politikai dimenziót, de ha jobban elmélyednénk benne, az lenne a kérdésem, hogy a ti véleményetek szerint milyen típusú politikai intézkedések lennének azok, amelyek ráébresztenék a magyar kisebbséget arra, hogy tényleg létezik egy probléma, és hogy fontos lenne összefogni azokkal, akikkel együtt szenvedünk az elnyomás alatt.
PP: Ezt az aktust a közösségeken belül kell érteni?
A közösség ellenállása.
Ez egy valóban érdekes és összetett kérdés. Sok ember beleütközik a nehézségekbe, amikor megpróbálja megfejteni ennek a témának a mélységeit. Azt gondolom, hogy nem arról van szó, hogy ne lennének próbálkozások, vagy hogy ne léteznének alternatív víziók a jelenlegi helyzettel szemben. Talán egy egyszerűbb válasz is megfogalmazható. Személy szerint örülnék, ha a jelenlegi kisebbségpolitikai vezetőink más irányvonalat képviselnének, és nem ott kellene megfogalmazni az értékszavazatainkat, ahol mostani politikai képviseletünk működik. Ha lenne egy átfogó, nyitott visszajelzési rendszer, vagy akár egy széleskörű közvélemény-kutatás, amely feltérképezné a kisebbségpolitikai védelem eddigi eredményeit és hiányosságait, az sokat segítene. Mi lenne, ha más célpontok felé tudnánk elmozdulni? Milyen érdekképviseletek mellett tudnánk közösen fellépni? Beszélhetnénk autonómiáról, közlekedési fejlesztésekről, és ezek mind fontos elemei lehetnek a diskurzusnak. Az utolsó választási kampány, a benne megjelenő értékek és a kommunikáció, azonban csak zűrzavarnak tűnt számomra. Ha már a személyes véleményemet kérdezed, még ennél is kritikusan nézhetnék a helyzetre, de próbálom megőrizni a beszélgetés tisztaságát. A lényeg az, hogy milyen visszajelzést tudunk adni a minket képviselő politikai szereplőknek. Itt több bevonásra lenne szükség. Ez nem egy könnyen megválaszolható kérdés, hiszen egy hosszú, időigényes és alapos munkát igénylő folyamat áll előttünk.
Hú, ha jól értem a kérdést, talán más megközelítésben tenném fel. A kulcs nem a politikai színtéren, hanem az emberek szintjén rejlik, alulról felfele. Ezt jól mutatja, hogy amikor a kultúrminiszter asszony tavaly kijelentette, hogy Szlovákia kultúrája kizárólag szlovák lehet, viszonylag kevesen álltak ki a magyar közösségből, hogy demonstráljanak vagy tiltakozzanak. Újvárban ez megtörtént, de általánosságban elmondható, hogy a szlovákiai magyar politikai élet nagy része továbbra is a jelenlegi kormánykoalíció hallgatólagos vagy nyílt támogatásánál maradt, ami végső soron Pellegrini támogatásánál érte el csúcspontját. Nem azt állítom, hogy a politikai vélemények ne változhatnának, vagy hogy az emberek ne formálódnának, de tény, hogy a szavazók, különösen a fiatalabb generációk, kulcsszerepet játszanak ebben a folyamatban. Ha a szlovákiai magyar politikum jelenlegi ajánlata nem hozza a szükséges szavazatokat — amit számos választási kudarc után talán ideje lenne belátni —, akkor előbb-utóbb változtatniuk kell, hogy ne kerüljenek ki a politikai palettáról. Ezeket a gondolatokat is érdemes megfontolni: a szlovákiai magyar politikum részben azért fordult a Ficó-féle erők felé, mert úgy tapasztalták, hogy például a Selye János Egyetem megalapítása, amely valóban egy pozitív kivétel, politikai alkuk következménye volt. Általános tapasztalatuk, hogy Ficóval lehet alkudozni, még ha ezek néha fausti jellegű megállapodások is, de kis eredményeket elérni talán mégis lehetséges. Ezzel szemben, amikor a jobboldali liberális erők voltak hatalmon, a magyar kisebbség helyzete nem javult. A Fico-kormány alatt a Most-Híd ki tudta harcolni a Kult Minort, ami végső soron minden kisebbség számára előnyös. Tehát, ha sikerülne változást elérni, nemcsak a magyar kisebbség, hanem a teljes politikai színtér és a választói preferenciák szempontjából is, akkor a liberális pártoknak inkább inkluzív, a magyar kisebbség érdekeit is figyelembe vevő politikai kultúrát kellene kialakítaniuk. Ha ezt megvalósítanák, a szlovákiai magyar politikum is kénytelen lenne bennük szövetségeseket keresni, hiszen ők is azt a célt képviselnék, amit maguk is szeretnének elérni.
PP: Ehhez egyébként hozzászólnék egy kicsit. Tominak szerintem abszolút igaza van ebben, mármint hogy egy nagyon szép történet lenne, hogyha a többségi társadalom felől jönnének politikai ajánlatok. Jelenleg a fő problémája, ami miatt ez az egész sajnos, mind a kisebbségen belül, mind a többségi társadalomban egyelőre fikció, az az, hogy gyűlöletkeltéssel politikai szavazatokat lehet értékesíteni, ez a jelenlegi játékszabály. És amíg így néz ki ez a diskurzus, merthogy semmi megtérülésem nincs politikusként más embereket pajzsra emelni, hogyha más emberek pajzsra emelése helyett az ő szidalmazása engem egyébként egy parlamenti székhez juttat, ezzel pedig igazából valóban ott kötünk ki, hogy jelenleg nem vagyunk egy olyan politikai térben, amelytől egy kirívó aktust lehetne elképzelni. Nyilván nagyon sok aktust lehetne elképzelni és rettenetesen sok mindent lehetne csinálni a társadalomban, mint jogi alkotó, mint parlamenti képviselő, mint államfő.Azonban azt gondolom, hogy jelenleg ezek annyira távol vannak a valóságtól, hogy ezek meg sem fogalmazódnak az emberben, mert nem ettől a jelenlegi kínálattól várható el az, hogy egyáltalán ilyesmi előtérbe tudjon jönni.
Értem, és hát igazán sajnálatos az, hogy a gyűlöletkeltő politikai tendenciák azok nem igazán akarnak csitulni, de hát ki tudja, mit hoz a jövő, és ki tudja, mit hoz a mindenféle pozitív tevékenység ez ellen, és ha már ennél tartunk, akkor rá is kérdeznék arra, hogy ti a Kompromisszumnál most a fórumot leszámítva végeztetek korábban vagy tervek szerint végeztek majd a jövőben olyan tevékenységet, amelynek kitűzött célja az, hogy kisebbségeket hozzon egymáshoz közelebb?
PP: Jelenleg úgy látom, hogy a fórumon kívül a Kompromisszumban nem igazán van más lehetőség. Mindketten a saját utunkon dolgozunk ebben a témában. A Kompromisszumban most a fórumra helyeződik a hangsúly, hiszen fontos lenne, hogy ez a tér valóban egyfajta fő olvasztótégely legyen. Célunk, hogy minél inkluzívabb legyen, és több különböző nézőpontnak is helyet adjon. Magát a Kompromisszumban zajló folyamatokat és az egyéni életünket ismerve látom, hogy sok minden történik, ami ezt erősíti. Én jelenleg főleg a menekültügy területén dolgozom, és ezen belül próbálom megvalósítani az elképzeléseimet.
PT: Igen, hogyha visszatérhetek az újvári tüntetésekre...
Még jó.
A rendezvény során több magyar felszólaló mellett vietnámi és queer képviselők is szóhoz jutottak, ami különösen örömteli számomra. Ezáltal Szlovákia sokszínűségét sikerült bemutatnunk, még egy kisváros keretein belül is, ellentétben Šimkovičová véleményével. Ami a további projekteket illeti, számos ötlet lapul a Kompromisszum fiókjában, amelyekről most nem szeretnénk részletezni, hogy elkerüljük a spoilereket. Viszont például említést érdemel egy animációs film, amely egy rendkívül különleges témát dolgozna fel, és amelynek megvalósulása már a küszöbön áll.
PP: A téma felvetése az volt, hogy jelenleg milyen helyzetben vagyunk...
Természetesen a jövő is fontos, hát a jövő felé halad az ember.
Az előzőekben említettem, hogy a múltban nem igazán foglalkoztam civil ügyekkel, de érdekes módon történelem kateketika szakon végeztem. A tanulmányok során volt egy óránk, amely az európai országok kisebbségvédelmét vizsgálta. Ez a téma számomra nagyon fontos volt, és különösen tetszett. Úgy érzem, érdemes lenne ezt a tudást szélesebb körben, különösen a többségi társadalomban is elterjeszteni, hogy világossá váljon: nem nacionalista szándékok vezérelnek minket, amikor magyar nyelven beszélünk vagy magyar feliratokat helyezünk el, hanem ez egyszerűen egy európai norma. Sajnos, ahogy korábban is említettem, még a jobboldali liberális szavazók körében is tapasztalható közöny e téren. Ebben pedig az is szerepet játszhat, hogy a magyar politikai életben néha uszító beszéd folyik.
PP: Ami még különösen érdekes, az az, hogy a Tomiék mostanában készítettek egy filmet a vietnami kisebbségről, amelynek címe Quan Hung, ha jól mondom.
PP: Így van, így van. Domov, alias otthon, amely ugyebár épp arról szól, hogy mennyire vagyunk egyelőre tisztában azzal, hogy milyen paralel kisebbségi buborékokban létezünk, és hogy hogyan tud kialakulni egyébként erre vonatkozóan egy kinyilvánítás abban, hogy legyen egyáltalán átjárás ezeken a területeken
PT: Milyen sokat tanulhatunk egymástól! A film rengeteg értékes tanulságot tartogat, amelyek segítségével a magyar kisebbség újraértelmezheti saját helyzetét, vagy akár új nézőpontokat is felfedezhet. Emellett a film számos olyan problémát is felvet, amely a magyar kisebbség mindennapi életében is jelen van. A vietnami kisebbségnek is szeretnénk új perspektívákat nyújtani; a filmhez vietnámi felirat is készült. Érdekes, hogy a kisebbségek közötti kapcsolatokkal viszonylag keveset foglalkoztak eddig, így a kutatásom során rávilágítottam arra, hogyan hatnak egymásra a különböző kisebbségek, például a szlovákiai magyar anya és vietnámi apa gyermekei. Számukra fontos, hogy a második nemzetiségként a vietnámit is beírják, hiszen a kulturális támogatások a népszavazás eredményétől függenek; így minél többen jelölik meg magukat, annál nagyobb eséllyel kapnak támogatást. Ez csak egy a sok izgalmas példa közül, de inkább nem árulok el többet a filmből – mindenki nézze meg, és tapasztalja meg saját magának!
Így van. Mi is ajánljuk mindenkinek, hogy nézze meg ezt a filmet, mert biztos vagyok benne, hogy érdemes. És ezzel el is érkeztünk az utolsó nagyon rövidke kérdésblokkhoz, amin belül elsőként egy nagyon-nagyon picit visszatérve a fórumra azt szeretném kérdezni, hogy személyes érzéseitek szerint milyen fogadtatásra számítotok, vagy pontosabban inkább mi lenne az a fogadtatás, aminek különösen örülnétek?
PP: Arról van szó, hogy a fórum látogatói, vagy inkább a fórumot üzemeltetők oldaláról kérdezel?
A fórumot üzemeltetők részéről elsősorban.
PP: Szerintem az, hogyha tudna ennek egy pozitív visszhangja lenni abban, hogy tudatosul az, hogy ez egy lehetőség, és nem egy ököl vagy egy ilyen könyökharc témává kezd átmenni, hogy ki mennyire közel akar férni ahhoz, hogy ő mennyire a kisebbségalakító vagy sem, hanem tényleg egy közösen meghatározott programpontok alapján működő tér tud lenni, én azért személy szerint nagyon hálás lennék. Az, hogyha ez még utána a kisebbségeken belül is kvázi egy ilyen pozitív feedbacknek adna teret, tehát hogy különböző kisebbségek különböző csoportjai medializálják ezt a felületet, kifejtik mellette a lehetőségeiket, aktivizálják benne a saját embereket, és úgymond szépen magyarul, az "echo chambere" ennek nagyobb tud lenni, mint amennyire jelenleg egyébként csak az általunk teremtett chambere, az szerintem nagyon jó lenne.
PT: Én nagyon bízok a dominóhatásban, és ezt a második konferencia végén is nyíltabb, nyitottabb beszélgetés során felmerült, hogy nem egyszerű megtalálni egymáshoz az utat. Csak példának okaként kiküldtünk 120 meghívót különböző kisebbségi civil szervezeteknek, és rengetegre nem is érkezett válasz, de volt olyan, akihez úgy lehetett eljutni, hogy ismerős ismerőse. Szóval a medializálásra ugyanúgy szükség van, és le kell nyúlni mindenkiért, utána ez lehet egy dominóhatás, egy öngerjesztő folyamat. Ebben bízok, mert maga az eszme és a cél nemes, és szerintem, aki elolvassa az alapszabályainkat, és tiszta neki, hogy mit is akarunk, az valószínűleg...
PP: Mostanra már viszonylag otthonosan mozgunk ebben a szerepkörben, hiszen médiaaktorként tevékenykedünk. Elsősorban platformot biztosítunk, és megvan a saját racionális megközelítésünk is. Azonban úgy vélem, hogy ha valaki, aki például Szlovákiában foglalkozik érdekvédelemmel vagy kisebbségi jogok védelmével, még jobban részt tud venni ebben a folyamatban, az rendkívül hasznos lenne. Fontos, hogy ne csupán néhány politológus vagy történész irányítsa ezt az ügyet, hanem szélesebb spektrumú input érkezzen, ami megerősíti a szervezet munkáját.
Értem, hát bízunk akkor benne, hogy az elvárásaitoknak megfelelően alakul a dolog, mert lássuk be, hogy szükségünk lenne egy ilyesmire. És bár nagyon eltérő téma témába vág az utolsó előtti kérdésem, de úgy érzem, hogy fontos dolog rákérdezni, mert egy fontos dologról beszélünk ezzel kapcsolatban. Szerintetek az egyébként megfigyelhető kisebbségellenes politizálásban mi az a politikai lépés, legyen az kijelentés, vagy bármi ide kapcsolódó dolog, amit egyszerűen nem lehet elfogadni, és ahol fel kell emelni a szavunkat, hallattatni kell a hangunkat, cselekedni kell, mert különben tovább fajul a helyzet?
PP: Úgy érzem, hogy jelenleg sajnos ez az, ami szavazatokat hoz. Ez egyértelműen tükrözi az előző kérdést is arról, hogy mit kínálunk. De számomra megdöbbentő, hogy ez a jelenség még mindig létezik, és hetente újra és újra előkerül. Annyira el vagyok már telítve a gyűlöletbeszéddel, hogy nem tudom, meddig mehetünk el anélkül, hogy tényleges fizikai atrocitásokra kerüljön sor. Azt mondom, hogy az embereknek nem kellene köcsögnek lenniük, hacsak nem muszáj. Ez egy egyszerű, de szerintem megvalósítható elv.
Teljes mellszélességgel támogatom őt.
PP: Nos, ha egy világos, politikailag érzékeny és érthető választ szeretnék adni erre, azt mondanám, hogy az uszítás jogi keretei jól megfoghatóak. A gyűlöletbeszéd, a mások démonizálása és a bűnbak-keresés mind olyan jelenségek, amelyek szoros kapcsolatban állnak ezzel a fogalommal, és fontos, hogy tudatosan kezeljük őket.
PT: Dehumanizálás.
PP: Dehumanizálás. Valójában rengetegféle módon lehet valaki igencsak kellemetlen és undok, tehát a köcsögségnek rengeteg forrása van. Én ezt a köcsögforrást, ezt a "kellemetlenség-tartályt" zárnám be. Szerintem ez az, amiből már nem kellene több a világban.
PT: Remélem, hogy ez a platform képes lesz egy erős közösséget formálni, amely különböző kisebbségek egyedeit egyesíti. Fontos, hogy a tagjai között legyenek olyanok, akik képesek kifejezni véleményüket akár saját kisebbségi csoportjukon belül, akár a saját nyelvükön. Ezzel hangot adhatunk a közös érzéseinknek, és felléphetünk mindenféle uszító beszéd ellen. Csak néhány példa is elegendő ahhoz, hogy megmutassuk, itt vagyunk, és hogy mi is kifejezzük a nemtetszésünket, mint egy másik kisebbség.
PP: Meg egyébként ahhoz, amit a Tomi az előző aktus kérdésben is feltett, vagy válaszolt, hogy minél jobban teremtjük meg egyébként ennek az el nem fogadhatóságát, annál jobban divalidáljuk remélhetőleg azt, hogy ez a jövőben nem ad teret politikai haszonszerzésnek. Szóval igazából a válasz erre a kérdésre az, hogy minden. Bármi, ami az ingerküszöböt sértegeti és ütlegelni kezdi egy olyan irányba, amely mobilizálni szeretne valami ellen, és most "Insert your favorite", kisebbség, szexuális, nemi, bármiféle uszítás. Ne adjunk ennek teret. Vagy legalább mutassunk nagyon adekvát ellenpéldáit...
Köszönöm szépen mind a választ, mind a szemléletes kézművességi példát is. És utolsó kérdésemhez érkeztünk ezzel, ami pedig, hogy zárjuk egy kicsit pozitív felhanggal a dolgot, az lenne, hogy mit gondoltok, illetve pontosabban mit javasoltok a hétköznapi állampolgároknak, mivel tudnak hozzátenni ahhoz, hogy a gyűlölet csökkenjen, és egy befogadó, szolidáris országban, társadalomban élhessünk?
PP: Ami a szervezet melletti mobilizálást illeti, az valóban egy kiemelkedő lehetőség, hiszen az adó 2% felajánlása rendkívül fontos. Viccet félretéve, úgy vélem, hogy az ember számára minél több rétegű információ megszerzése annál hasznosabb. Ha valaki képes teret adni az ilyen kezdeményezéseknek a saját időbeosztásában, vagy másokat is ösztönözni erre, az valóban egy inspiráló történet. Mindig izgalmas élmény, ha az ember kicsit kilép a komfortzónájából, és új perspektívákat fedez fel. Én például interjút készítettem szélsőséges nézeteket valló emberekkel is, ami igazán figyelemfelkeltő tapasztalat volt. Miután visszatér az ember a megszokott területére, elkezdi észrevenni, hogy bizonyos náci nyelvezet hogyan jelenik meg a politikai diskurzusban, akár centrista szereplők szájából is. Ez arra késztet, hogy másképp gondolkodjon a körülötte zajló eseményekről. Tehát fontos, hogy széles spektrumú olvasmányokat válasszunk, és elemezzük, mi történik körülöttünk. Az is lényeges, hogy az ember civil aktivizmusával foglalkozzon, amennyire az időkeretei megengedik. Ha valaki az adó 2%-át a Kompromisszumnak ajánlja fel, azzal nemcsak saját magát segíti, hanem a közösséget is, és mindenki jól jár!
Hogyan lehetne változtatni a helyzeten? Valószínűleg nem áll rendelkezésünkre több százmillió euró, hogy médiakampányokat indítsunk, saját tévécsatornákat üzemeltessünk, meg hasonlók. Talán a 2 százalékos felajánlásból érdemes elindulni... De végső soron mindenki a saját közösségén belül tehet valamit. Érdemes elfelejteni azt a gondolatot, hogy a Facebook kommentmezőiben bárkit is meggyőzhetünk, mert ez egy dehumanizált, virtuális tér. Itt nem látjuk az emberek arcát, csupán politikai maszkokat vetítünk rájuk. Ha például az LMBTQ közösség jogai mellett állsz ki, máris sorosistának bélyegeznek – ez számos félreértéshez és felesleges időpazarláshoz vezet. Azonban amikor személyesen, szemtől szembe beszélgetünk valakivel, sokkal több lehetőség nyílik arra, hogy olyan példákat említsünk, amelyek a kommentmezőkben nem merülnek fel. Például elmondhatjuk, hogy vannak meleg barátaink, vagy hogy nekem is vannak magyar barátaim, akiknek a magyarságát tiszteletben tartom, de nem akarom, hogy ez a négy fal között maradjon. Lehet azt is hangsúlyozni, hogy én is magyar vagyok, és nem célom a szlovák állam integritását megkérdőjelezni. Személyes történeteink és élményeink megosztásával – akár a saját traumáink, akár más kisebbségek traumáinak elmesélésével – érzékeltethetjük, hogy mindannyian egyenlő állampolgárok vagyunk. Ugyanolyan adófizetők, akik csak egy boldog és biztonságos környezetben, családban szeretnének élni, mint bárki más. Mi emberek vagyunk, Szlovákia állampolgárai, az Európai Unió tagjai. Mind ugyanazon cél felé haladunk, és nem szabad hagynunk, hogy a politika megosztson minket, vagy egymás ellen uszítson.
