Ezért áztatták a katonák vizeletbe a zoknijukat.

Bármennyire is furcsának vagy visszataszítónak tűnik, a vizeletet nem mindig öntötték le a vécén. Volt egy időszak, amikor nemcsak tisztító szerként, hanem harci és gyógyító célokra is felhasználták. Sőt, a legendák szerint a híres angol zenész, David Bowie állítólag a hűtőszekrényében tárolta a vizeletét, mert meg volt győződve arról, hogy annak különleges ereje van, amely távol tarthatja az ártó szellemeket.

Nincs kétség afelől, hogy a vizelet nem csupán egy egyszerű, a szervezetből eltávolított felesleges anyag. Érdekes módon, különféle jellemzőinek köszönhetően számos kreatív módon hasznosítható. Összegyűjtöttünk néhány meglepő alkalmazást, amelyek, bármennyire is furcsának tűnnek, jelentős mértékben hozzájárultak az emberi civilizáció fejlődéséhez.

A vizelet már több mint kétezer éve ismert antiszeptikus szerként, és régóta fontos szerepet játszik az emberi egészség megőrzésében. Az antiszeptikumok olyan anyagok, amelyek hatékonyan küzdenek a mikroorganizmusok ellen, ezért a gyógyászatban elengedhetetlenek a fertőzések megelőzésében, legyen szó bőr- vagy nyálkahártya-kezelésről. A modern orvostudomány előtt a vizelet rendkívül értékes eszköz volt, különösen kisebb sebek vagy sérülések esetén, amikor egy ilyen probléma akár életveszélyes is lehetett. Az őseink bölcsessége révén a vizelet alkalmazása hozzájárult a gyógyulási folyamatokhoz és a fertőzések elkerüléséhez.

A régi idők feljegyzései alapján a vizeletet sokféle betegség kezelésére alkalmazták, beleértve a skorpiócsípéseket, kígyómarásokat, veszett kutya harapásait, valamint különböző vágott és szúrt sebeket, égési sérüléseket és számos egyéb egészségügyi problémát. A korabeli orvoslásban a vizelet jelentős szerepet játszott, mint természetes gyógyír.

Az antibakteriális hatás szoros kapcsolatban áll a karbamid, vagyis a vizelet fő metabolitjának koncentrációjával. Amikor a karbamid szintje nő, az antibakteriális aktivitás is erősödik. Továbbá, a vizelet antibakteriális tulajdonságait befolyásolja még a benne található oldott részecskék mennyisége, a pH-érték, valamint az ammónium szintje is.

A karbamid szén-dioxidra és szúrós szagú ammóniára bomlik. Ez utóbbi a modern háztartási tisztítószerek egyik fő összetevője is. Ez magyarázza azt, hogy az áporodott, állott vizeletet gyakran ruhatisztítóként is használták a Római Birodalomban, ahol szinte minden utcasarkon vizeletgyűjtő edényeket helyeztek el, Vespasianus császár pedig még adót is vetett ki a begyűjtésre. Néhány római mosoda pedig közvetlenül a nyilvános piszoárokból szerezte be a vizeletet, amit három napig állni hagytak, mielőtt a piszkos ruhákat megtisztították volna vele. A vizelettel átitatott és kimosott ruhát végül vízzel öblítették ki.

A meddőség kezelésére kifejlesztett gyógyszer alapját képező két hormon forrása a vizelet, amelynek kinyeréséhez a Vatikán is hozzájárult. Az 1940-es években Piero Donini, a Serono olasz gyógyszergyár tudósa, aki a Vatikán fő részvényese alatt dolgozott, posztmenopauzás nők vizeletéből vonta ki az FSH és LH hormonokat. Ezeket a hormonokat klinikai vizsgálatok során tesztelték, hogy kiderüljön, hatékonyan alkalmazhatók-e a meddőség kezelésében. Azonban a kutatás legnagyobb akadálya a szükséges több ezer liter posztmenopauzás női vizelet összegyűjtése volt. E feladatban Olaszország apácái segítettek, akik a "szent ügy" érdekében naponta gyűjtötték vizeletüket. Végül a termékenységet támogató gyógyszerek elkészültek, és ma is széles körben használják őket.

A puskapor összetétele lenyűgöző: 75 százalékban kálium-nitrátot, közismert nevén salétromot rejt, de emellett kisebb arányban kén és szén is található benne. Érdekes, hogy a 19. század közepéig a salétromot főként Indiából hozták be, vagy pedig állott emberi és állati vizelet felhasználásával állították elő.

Ez volt a legegyszerűbb és leggyorsabb módszer a puskapor előállítására. Az állandó készlet fenntartása érdekében I. Károly angol király, aki 1625-ben lépett trónra, elrendelte, hogy az istállók padlójába beszivárgó vizeletet vissza kell nyerni. Két évvel később, 1627-ben pedig királyi kiáltványban szólította fel alattvalóit, hogy "praktikus edényekbe és tartályokba" gyűjtsék össze a vizeletet.

Egy i. e. 1350-ből származó papirusztekercs tanúsága szerint már az ókori egyiptomiak is kreatív módszereket alkalmaztak a terhesség megállapítására, sőt, még a születendő gyermek nemének megjóslására is. A hiedelmek szerint a vizelet volt a kulcs, amely segítségével a várandós nők állapotát felmérték. Kétféle gabonát – búzát és tönkölyt – locsoltak a vizelettel, és az eredmény izgalmas volt: ha mindkét növény egyformán szépen fejlődött, az a jelzés volt, hogy a nő várandós. E különös módszer a természet és a hit összefonódásának lenyomata, amely a korabeli emberek kíváncsiságát és megfigyelőképességét tükrözi.

A hiedelem valóságalapját a 20. századi tudósok tanulmányozták, és 1963-ban arra a megállapításra jutottak, hogy az ókori egyiptomiak helyesen azonosították a terhességek 70 százalékát. Amikor a szemeket nem terhes nők vizeletével öntözték, nem csíráztak ki. A gyakorlatban egészen 1971-ig, vagyis az első otthoni terhességi teszt piacra kerüléséig alkalmazták ezeket a növényeket.