Sárváron egy Fidesz által delegált képviselő került kinevezésre az egyik üresen álló bizottsági posztra.

A bizottsági helyek elosztása továbbra is eltér a választások során elért eredményektől.
Elhunyt Földi Árpád, a sárvári Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság tagja, így a képviselő-testületnek új tagot kellett delegálni a grémiumba.
A posztra két különböző jelöltet állítottak. A Fidesz-KDNP színeiben Pócza Imréné indul, míg a Sárváriakért Egyesület Szilágyi Tamás mellett tette le a voksát.
Csütörtökön Sárváron rendkívüli ülést tartottak, ahol a képviselők összegyűltek. A testület fideszes többsége ez alkalommal Pócza Imréné mellett döntött, bizalmat szavazva neki.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Sárváron a bizottsági helyek elosztása nem tükrözi a választási eredményt. A Sárváriakért Egyesüelt ugyanis a testület ⅓-át adja, ám a bizottsági helyek mégis csak ⅕-ét kapták meg.
Vagyis az ellenzék a 33 bizottsági helyből mindössze 7-et kapott meg.
A csütörtöki delegálás következtében ez az arány változatlan maradt.
A Sárváriakért Egyesület által üzemeltetett 9600 Facebook-oldal legújabb bejegyzésében ma arról számol be:
Ez a lépés ismét megerősíti, hogy a Fidesz helyi vezetése továbbra sem nyitott a demokratikus együttműködésre, és nem ad lehetőséget az ellenzéki szereplőknek. Ez a helyzet számos komoly aggályt vet fel az átláthatóság és az elszámoltathatóság kérdéskörében is.
Felmerül a kérdés: miért olyan lényeges a teljes hatalom megtartása, és mitől félnek annyira, hogy egyetlen ellenzéki külsős tagot sem engednek be a döntéshozatalba? Sárváron úgy tűnik, hogy a demokratikus alapelvek helyett inkább a hatalmi koncentráció jelei erősödnek.