Forgács Gábor halála után lánya a Facebookon osztja meg gondolatait, mintha csak egy virtuális beszélgetés zajlana közöttük.

Beáta általában elismerő visszajelzéseket kap az írásaival kapcsolatban, azonban néhányan nem tudják felfogni, miért éli meg a veszteséget ilyen különös módon.

A Blikk beszámolója szerint tavaly novemberben újabb szomorú esemény rázta meg a magyar szórakoztatóipart: eltávozott közülünk a nagy nevettető, a mindig derűs Forgács Gábor. A gyászhírt lánya, Győrfi-Forgács Beáta tette közzé a közösségi médiában, ahol elmondta, hogy édesapja hosszú ideig, méltósággal és rendíthetetlen hittel, valamint humorral küzdött a betegségével, ám végül pihenni tért.

A népszerű színész, aki az elmúlt évtizedekben számos élőszereplős és animációs szereplő hangját életre keltette, sajnos már nem lehet közöttünk. Lánya, Győrfi-Forgács Beáta azóta nehezen tudja feldolgozni a veszteséget, és eddig még nem nézett olyan filmeket, amelyekben apja szinkronizált, mert úgy érzi, hogy nem biztos, hogy lelkileg készen áll arra, hogy újra hallja a hangját. Forgács Gábor élettársa, Ildi azonban másként vélekedik erről; ő úgy gondolja, hogy elhunyt szerelme örömmel nézné, ha látná őt, és vágyott arra, hogy "simogassa a hangjával". Nemrég Beával egy különös és érzelmes élmény történt: gyermekei kérésére egy olyan filmet választottak, amelyben apukája hangján szólal meg az egyik animációs karakter. A figura éppen arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki a szeretett barátja, és szívszorító szavakkal fejezte ki fájdalmát:

- Úgy szeretném, ha még egyszer utoljára láthatnám, elmondanám neki, hogy mindig vele voltam és mindig is vele leszek - árulta el elcsukló hangon Bea.

Végül azonban kiderült, hogy mégsem Forgács Gábor szinkronizálta a meseszereplőt, ami nagyon meglepte az anyukát, hiszen korábban sosem hallotta félre a hangját. Állítása szerint ezt a mondatot valamiért mégis az édesapja hangján kellett, hogy meghallja és ez valamelyest megnyugvást jelentett neki. Az egyik legmeghatározóbb és legszebb emlékét is felidézte:

Gyermekként gyakran látogattam meg a nagymamámat, akinek a házában egy régi lift volt, ami szinte sosem működött. A negyedik emeleten lakott, ezért mindig gyalog kellett mennünk. Én pedig állandóan könyörögtem apának: "Kérlek, emelj fel, emelj fel!" Apu mindig teljesítette a kérdésem, és minden lépcsőfordulónál azt mondta, hogy kifogyott az üzemanyag, így meg kell puszillanom a szememet, hogy újra feltöltődhessen. Így aztán minden lépcsőfoknál a számhoz nyomtam a szememet, hogy biztosítsam számára a szükséges energiát, nehogy letegyen. Bea, aki a mai napig élénken emlékszik ezekre a pillanatokra, elmondta, hogy az apja elvesztését még mindig nem tudta feldolgozni.

- A hiánya egy olyan űrt hagyott bennem, amit én még nagyon nehezen tudok feldolgozni. Mindig azt tanácsolta nekem: "Tanulj meg vágyni arra, amid van!" - ecsetelte a Borsnak, hozzáfűzve, hogy ő ezzel az életszemlélettel próbál továbbmenni és értékelni azt, amije van.

A halála óta közel három hónap telt el, de Bea a mai napig "beszélget" a Facebookon az elhunyt édesapjával.

"A legelső iromány tényleg úgy jött, hogy gondoltam valamire egy szituáció kapcsán és azonnal hallottam apu hangján a választ rá. Aztán leültem a gép elé és azonnal írni kezdtem. Nem kellett gondolkodnom, gyorsan jöttek a mondatok, csak úgy füstölt a klaviatúra. Szeretném hinni, hogy ő így kommunikál velem" - vallotta be Forgács Gábor lánya, aki többnyire pozitív visszajelzéseket az írások miatt, de akadtak olyanok is, akik nem értették, miért így éli meg a veszteségét.