Gellért-hegy: Időutazás Budapest csodálatos múltjában A Gellért-hegy nem csupán egy domb a főváros szívében, hanem egy igazi időgép, amely a múlt titkait őrzi. Ahogy sétálunk a hegy ösvényein, szinte érezhetjük a történelem leheletét, amely a fák között

Földvár, gerendavár, kápolna és erődítmény: a Gellért-hegy csúcsán mindezek a formák megfordultak az idők során. A régi építményekről sajnos nincsenek fényképek, de az újabb átalakulásokat könnyedén felfedezheted képgalériáink segítségével. Itt megismerheted a hegy történetének különböző szakaszait és a látványos változásokat.

A Gellért-hegy a maga 235 méteres magasságával Budapest egyik legimpozánsabb természeti képződménye, amely szinte a város szívében emelkedik. Oldalai meredek sziklafalakból állnak, csúcsáról pedig pazar kilátás nyílik a Dunára és annak mindkét partjára. Mindig is vágytam rá, hogy egyszer ideköltözzek, és amikor valóra váltottam az álmom, megfogadtam magamnak, hogy mindennap megállok majd a tetején, hogy lenézzek erre a gyönyörű vibráló városra. A Citadella körüli séták nyújtotta élmény minden napra jó programnak ígérkezett. A valóság azonban hamar rácáfolt a terveimre: jó, ha havonta egyszer tudok időt szakítani rá, amikor épp külföldi vendégeim vannak, akiket mégsem lehet megfosztani ettől az élménytől. De most tegyük félre a jelen rohanását, és vegyük kezünkbe az idő könyvét: utazzunk vissza oda, amikortól a Gellért-hegynek fontos szerep jutott!

Gellért püspök a 11. században a pápai hittérítők élvonalába tartozott Magyarországon, ahol a kereszténységet felvevő első király, István hívatta meg, hogy terjessze a vallás tanait. 1046-ban azonban a Vata-féle pogány felkelés során a lázadók elfogták, és egy szöges hordóba zárva a hegy csúcsáról a mélybe lökték. A szegény püspök nem élte túl a brutális büntetést, így mártírrá vált, majd később szentté avatták. A hegy, amelynek nevét viseli, a tragikus végzetét szimbolizálja.

A hegyen ma megtaláljuk az ő szobrát, a tetejéről pedig a Citadella néz komoran le ránk a később elé emelt Szabadság-szoborral egyetemben. De ezt a mai képet sok más "csúcsdísz" előzte meg: az épületeket, szobrokat és emlékműveket különböző korszakokban és politikai rendszerek alatt állították fel, egyedi nyomokat hagyva a hegy arculatán.

A Gellért-hegy már a kelták idejében is kiemelt jelentőségű helyszín volt. Az egyik törzsüket alkotó eraviszkuszok több mint kétezer évvel ezelőtt itt alakítottak ki egy földvárat, amely egyúttal vallási központjukként is szolgált. Ezt aztán az idők szele elsodorta, a honfoglaló magyarok nyomát sem lelték. A török hódítók már egy modernebb változatot, gerendavárat húztak a helyére, amely erődített őrhelyül szolgált. Ez a szerény méretű faerődítmény az Oszmán Birodalom fennhatóságának fontos védelmezője volt, amíg csak a felszabadító magyar harcosok ostromában meg nem semmisült.

A török iga feledtetésére a 18. században a jezsuiták alakítottak ki keresztutat a hegyen, amely a csúcsra emelt Golgota-kápolnába torkollott. Az 1920-as években az is felmerült, hogy a trianoni békediktátummal elcsatolt területekre emlékeztető Magyar Kálvária épül ide, de ebből a tervből végül semmi sem lett.

A legnagyobb kudarcunk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eltiprását követően, az osztrák hatalom a Gellért-hegyet saját katonai stratégiájuk részeként foglalta el. A Citadella építése mögött az a cél állt, hogy kifejezzék dominanciájukat a magyar nép felett. Az 1854-re befejezett erődítményt 60 ágyúval szerelték fel, melyekkel Buda és Pest egész területét képesek voltak megfigyelni és irányítani. Szerencsére az erőd főként laktanyaként funkcionált a gyakorlatban, nem pedig harci bázisként, és az 1867-es kiegyezést követően katonai szerepe fokozatosan csökkent. Harminc évvel később a császári hadsereg átadta a Citadellát a főváros vezetésének. Az utolsó osztrák katonák 1899-ben távoztak a területről.

Ekkor merült fel először a kérdés, hogy a létesítményt elbontsák, de a fővárosiak nem fogadták el a szimbolikus érvet, és inkább alternatív civil funkciókat kerestek a korábbi katonai bázis számára. Ennek eredményeként az épület gyorsan a helyiek és a látogatók kedvelt pihenő- és kilátóhelyévé vált.

A második világháború végét követően, a Citadella előtt állították fel azt a szoborcsoportot, amely kezdetben a Felszabadulási emlékmű nevet viselte. Ezzel a műalkotással a Budapest ostromában hősi halált halt szovjet katonák emlékére kívántak tisztelegni. A szoborcsoport megalkotására Kliment Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke bízta meg Kisfaludi Strobl Zsigmondot, aki korábban a városligeti Íjász című művével már lenyűgözte őt, így nem volt kérdés, hogy ő lesz a megvalósítandó emlékmű szobrásza.

Bár a magyarok eredetileg a Horváth-kertbe szánták a szobrot, a szovjetek ragaszkodtak ahhoz, hogy a főváros legmagasabb pontján hirdesse a felszabadítók dicsőségét. A megrendelők kérésére a kompozícióban eredetileg a pálmaágat tartó női alakon kívül még három bronzfigurát helyezett el a művész, köztük egy hat méter magas géppisztolyos szovjet katonát.

A rendszerváltást követően ismét felmerült a Citadella és vele együtt a Szabadság-szobor elbontásának gondolata, Makovecz Imre például egy nemzeti panteon terveivel állt elő. De végül minden maradt a régiben, csak a megszállásra emlékeztető jelképektől szabadították meg a szoborcsoportot.

A Citadella épülete új életre kelt, hiszen különféle funkciókat kapott: szállodaként és diszkóként is szolgált, de a környék lakóinak folyamatos panaszai miatt az utóbbi végül bezárta kapuit. Az utóbbi években jelentős átalakítások indultak el, melyek célja egy modern közösségi tér és kulturális központ létrehozása, amely méltó a hely gazdag történelmi örökségéhez.