Debreceni repülőterünk kínálata a téli és nyári időszakban is új irányokat vehet, hiszen várhatóan bővülni fognak az elérhető járatok. Ez a fejlesztés lehetőséget teremt a helyi utazók számára, hogy még több izgalmas desztinációt fedezzenek fel.


A WizzAir Budapestre áthelyezte a Debrecenben működő bázisgépét, ami jelentős hatással volt a cívisvárosból elérhető úti célok számára. Györke Erdő, a Debrecen Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője, a Világgazdaságnak adott interjújában kifejtette, hogy a 2024-es nyári szezon végéig (október 27.) összesen tizenegy desztinációt kínálnak Debrecenből. Jelenleg azonban a téli időszakban mindössze két népszerű európai főváros (London és München) érhető el. Györke hangsúlyozta, hogy céljuk a nyári és téli járatok bővítése, valamint a szezonalitás miatti ingadozások csökkentése. Terveik szerint a debreceni repülőtér esetében is szeretnék elérni, hogy a főszezon minél hosszabb lehessen, hasonlóan a turizmus más területeihez.

Az ügyvezető többek között arról beszélt, egy prosperáló, áru- és személyszállítási forgalmat fellendítő repülőteret hozhatnak létre a régió lakosai és vállalatai számára. Az utasforgalom kapcsán kifejtette, idén várhatóan a tavalyi évvel azonosan alakul, tehát valamivel több mint 300 ezer fővel számolhatnak. Több légitársaságnál bővült a heti járatszám, azonban a Wizz Air kapacitáscsökkenése ezt ellensúlyozza. Rövidtávon az utasforgalom várhatóan csökkenni fog, de határozott terv, hogy ezt minél hamarabb ismét növekedő pályára állítsuk - szögezte le.

A cargo szállítás terén jelentős mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen november 19-én megérkezett az első teherszállító járat Kínából. A Boeing 757-es típusú repülőgép 30 tonna e-kereskedelmi árut hozott magával. A tervek szerint a járat jövő héttől kezdődően heti négy alkalommal fog közlekedni a két célállomás között. A személyszállítás viszont más megközelítést igényel, mivel a légitársaságok általában egy-két évvel előre tervezik új útvonalaik bevezetését. Reméljük, hogy a Debrecenből korábban is elérhető, sikeres járatokat hamarosan új légitársaságok közreműködésével üdvözölhetjük, és azon is dolgozunk, hogy más piaci lehetőségek kiaknázása is napirendre kerüljön - nyilatkozta az ügyvezető.

Related posts