Egy grandiózus partraszállásra készültek, azonban az akció végül minden várakozást felülmúló kudarccal zárult. Most pedig napvilágot láttak Ukrajna legrejtélyesebb műveletének titkos részletei.
Az Ukrajinszka Pravda húsz interjúra épülő összefoglalója részletesen feltárja Ukrajna "normandiai partraszállásának" történetét, amely a 2023 és 2024 közötti időszakra, körülbelül 9 hónapra nyúlik vissza. A "Krinkij-hadművelet" során a Dnyeper bal partján, a herszoni régióban zajló eseményeket követhetjük nyomon. A harcok végül az ukrán tengerészgyalogság küzdelmével zárultak le, amely vereséget szenvedett el, és kénytelen volt visszavonulni.
Az ukrán fegyveres erők első kontingensei, a 2023-ra tervezett és végül kudarcba fulladt nagyszabású nyári ellentámadással ellentétben, októberben érkeztek Krinkij környékére. Ezek az egységek egy ideig a település jelentős részét is birtokba vették, azonban végül 2024 júliusában felfüggesztették a hadműveleteket.
Tehát Kijev katonái körülbelül kilenc hónapon át védték a hídfőt.
A hadműveletben főként ukrán tengerészgyalogosok vettek részt: a 35. és 36. dandár a tapasztaltabbak közül, valamint a 37. és 38. tengerészgyalogos dandár a frissen kiképzett egységek közül.
A támadás kezdeti szakaszában három hídfőt hoztak létre a Dnyeper bal partján: Piscsanyivkát, az Antonovszkij híd közelében, valamint Krinkij térségében. Ez az állapot körülbelül 1-2 hétig tartott, majd a figyelem fokozatosan Krinkire összpontosult. Feltételezhető, hogy a művelet kilenc hónapja alatt Krinkij falu soha nem került teljesen a tengerészgyalogosok hatalmába.
A harctér dinamikája meglehetősen egységes képet mutatott: miután az ukrán erők megszilárdították pozíciójukat a bal parton, Moszkva minden rendelkezésre álló emberi és haditechnikai erőforrást bevetett, hogy az ukrán egységeket a Dnyeper folyóba szorítsa. Ennek következtében az akció szinte teljes időtartama védekezésben telt el, ahelyett, hogy az ukrán támadások valódi kibontakozását láthattuk volna.
A beszélgetőpartnerek szerint Nagy-Britannia, mint tengeri hatalom, hangsúlyozta, hogy Ukrajnának fokozott figyelmet kellene fordítania déli területeire és a vízi műveletekre, különösen, mivel már rendelkeznek tengerészgyalogsági egységekkel. Ennek szellemében a szigetország 2023 februárjában aktívan részt vett az új tengerészgyalogos egységek kiképzésében is.
Végül 2023 elején egy küldöttség látogatott Ukrajnába, ahol sikerült meggyőzniük a Zaluzsnyij vezette vezérkart a tengerészgyalogság fontosságáról, valamint a Dnyeper-menti előkészületek sürgősségéről. A brit delegáció érvei szerint már a kiképzés is jelentős fenyegetést jelenthet Moszkva számára, ami arra ösztönözheti őket, hogy erőiket áttelepítsék.
Ráébredtünk, hogy a gyakorlatokat követően a Kinburn-szoros felé fogunk hajózni, vagy éppen a Dnyepert, esetleg a Krímet szabadítjuk fel. Tudatában voltunk annak is, hogy a vízi akadályok leküzdésére irányuló műveletek általában 70-80%-os veszteséggel járnak.
- Kérlek, formáld meg a gondolataidat egyedien - kérte az egyik tengerészgyalogos a nyilatkozata során.
A partraszállás körüli események és a közel kilenc hónapnyi történéssorozat máig számos titokkal és rejtéllyel teli. A katonák és parancsnokok, aggódva a lehetséges jogi következmények miatt, kezdetben hallgattak, míg a sajtó képviselőit már korán kizárták a terület megfigyeléséből. Az Ukrajinszka Pravda pedig 20 részletes beszámoló összegyűjtésével próbálta feltárni a történtek mögötti valóságot.
Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha mészárlásba vetettek volna minket. Nyithattunk volna egy második frontot, és megváltoztathattuk volna a háború menetét, ahogy az a normandiai partraszállásnál történt. De a helyzet az első hét után bonyolulttá vált , ez súlyos veszteségekhez vezetett
„A céljainkról beszélve azt mondhatom, hogy a helyzet rendkívül összetett” - nyilatkozta az egyik tengerészgyalogos. A beszélgetés során a résztvevők több mint fele, sőt, két alakulatparancsnok is kiemelte, hogy a hadművelet eredeti célkitűzéseit gyakorlatilag lehetetlen volt megvalósítani.
A támadást egyébként 2023 nyarára tervezték, csakúgy, mint a szárazföldi ellentámadást, azonban a kahovkai víztározó felrobbantása, és ezzel a Dnyeper torkolatának az elárasztása keresztülhúzta a számításaikat. Ugyanakkor ez a lépés elmosta az orosz védelmet is, így a háttérben akár az a megfontolás is állhat, hogy a szárazföldi támadás elindításáig kivártak.
A művelet fő célja az volt, hogy eljusson a Perekop-szoroshoz, ezáltal pedig a Krím-félszigetet is megszerezze, miközben felszabadítja a dél-herszoni területek egészét.
A katonai küldetéseket mindig a lehető legmagasabb szintre optimalizálják. Jelen esetben a földszoros meghódítása volt a kitűzött cél.
- erősítette meg az egyik vezető tisztségviselő.
A tengerészgyalogosok számára óriási kihívást jelentett a feladat, hiszen katonai értelemben mérve hatalmas távolságot, összesen 80 kilométert kellett leküzdeniük. Ez a terület másfél éve orosz megszállás alatt állt, ami tovább nehezítette a helyzetüket. A hadvezetés azonban bátor ígéretet tett: ha sikerül áttörniük a frontvonalat, az orosz védelem összeomlik, és nem találkoznak második védvonalakkal - így szabad utat nyernek a tengerpart felé.
A herszoni front kiterjesztése másodlagos célként szolgált, összpontosítva arra, hogy az ellenséges erőket eltérítsék a fő szárazföldi irányoktól, különösen Zaporizzsja megyében.
A parancsnokságunk úgy látta, hogy ha egyszerűen csak állunk a jobb parton, akkor az oroszok áthelyezik a védelmet. Az ejtőernyősöket, a gyalogságot és a tengerészgyalogosokat pedig mind Zaporizzsjába vitték, ezért a parancsnokság úgy döntött, hogy innen támad
- részletezte a terveket a tisztviselő.
A legelszántabb tengerészgyalogosok, különösen az Egyesült Királyságban kiképzettek, annyira elkötelezettek voltak a művelet iránt, hogy azt az egész háború menetét megváltoztató lehetőségnek tartották. Számukra ez a lehetőség egyfajta normandiai második frontként öltött formát, amely új fordulatot hozhatott a konfliktusban.
Az oroszoknak hetekig vagy akár hónapokig is eltarthatott volna, amíg áthelyezik az egységeiket. A logisztikájuk súlyosan túlterhelődött volna, a védelmük meggyengült volna
„Tedd különlegessé a mondandódat!” – szólalt meg az egyik tengerészgyalogos, miközben a távolban a naplemente fénye megcsillant a vízen.
2023 októberében végül elindultak a hadműveletek.
A kezdeti elképzelések szerint a parancsnokság 3-4 napot biztosított a három tengerészgyalogos dandár számára, hogy megszerezzenek egy 30 kilométer széles területet a Dnyeper bal partján. Ez a sáv körülbelül az Antonivszkij vasúti hídtól Krinkijig terjedt, és céljuk az volt, hogy előrehaladjanak az M-14-es út irányába.
Az utóbbi a hídfőtől számítva 5-7 kilométeres mélységet jelentett, mindezt teljesen gépesített támogatás nélkül, manuálisan végrehajtva.
A megtépázott dandárok, akik korábban már részt vettek számos szárazföldi hadműveletben, most úgy vélték, hogy ez a merész és kockázatos akció "vagy óriási bukás, vagy pedig fényes győzelem" vár rájuk.
Az első napokban ennek ellenére minden a tervek szerint haladt, főként a meglepetés ereje és a hátramaradt orosz egységek gyenge ellenállása miatt.
Ezt követően kezdődtek a nehézségek: noha a 36. dandár sikeresen létrehozta a hídfőt, élelem, lőszer és fedezék híján maradt. Az elfoglalt terület csupán három és fél kilométernyi töltés volt egy árterületen, amelyet jobbra és balra mocsaras vidék ölelt körül. A helyszín gyorsan az orosz tüzérség figyelmének középpontjába került, és végül október végére ezt a hídfőállást, valamint egy másikat is kénytelenek voltak feladni.
Tüzérségi támogatást ígértek számunkra, rengeteg olyan felszerelést, ami a hasznunkra válhat. Azt mondták, hogy a HIMARS-ek úgy fognak dübörögni, mint egy géppuska zaja a csatatéren. Ám végül csalódnunk kellett, mert az ígéretek nem váltak valóra.
- sorolta a hiányosságokat az egyik forrás a 36. dandár parancsnokságáról.
Krinkij hídfőállása egyedüli bástyaként állt a viharos helyzet közepette. Az ide vezető út viszont kifejezetten nehézkes és veszélyes volt. A Dnyeper folyón való átkelést követően a tengerészgyalogosoknak még hosszú kilométereket kellett megtenniük a szigetes-mocsaras területen, mielőtt elérhették volna a valódi tengerpartot. Ezen a szakaszon sehol egy menedék vagy búvóhely, a katonák teljesen kitették magukat az orosz tüzérség tűzének, akárcsak a korábban említett vasúti hídtöltés. Ráadásul az igazi kihívás csak ezután következett: a Konka folyón is át kellett vergődniük, hogy elérjék céljukat.
2023 decemberétől kezdődően, miután a kisebb folyók aknáktól való megtisztítása megtörtént, az útvonal jelentősen lerövidült és zökkenőmentessé vált – mindössze 40-50 percet igényel mostanra.
Ez azonban csupán részleges enyhülést nyújtott a tengerészgyalogosoknak, mivel a hadművelet tervezésének egyik legnagyobb gyengesége a csónakok és az azokon található elektronikus zavaróberendezések (EW-k) súlyos hiánya volt.
A dandárok eleinte is mindössze 6-8 csónakkal rendelkeztek, ezek azonban az első hetekben nagyon gyorsan megsemmisültek. A harcok legvégén már "autógumikon menekültek vissza a Dnyeper jobb partjára, a sebesülteket hátrahagyva".
A veszteségek főként partraszállás közben érték a tengerészgyalogosokat.
Az idő múlásával, a hajók folyamatos hiánya miatt – végül körülbelül 220 különböző típusú csónakot vetettek be a hadműveletek során – az utánpótlás jelentős részét drónok segítségével biztosították.
Nem csak a tengerészgyalogság szenvedett súlyos veszteségeket. A beszámolók szerint azok az ukrán csapatok, amelyek eljutottak a túlpartig, és képesek voltak felvenni a harcot, súlyos veszteségeket okoztak az orosz gyalogságnak. Közrejátszhatott ebben az is, hogy Moszkva erőből, akár egy nap 3-4 támadási hullámot indítva rohamozta az ukrán állásokat, nem sajnálva sem élőerőt, sem haditechnikai eszközt.
A patthelyzet végül a tél beköszöntével alakult ki. Ahogy a szárazföldi offenzíva üteme lelassult, új orosz erők, köztük a VDV egységei és FAB-bombák érkeztek a térségbe, és gyakorlatilag belőtték az egész ukrán területet. A tél végén elérkezett egy olyan pillanat, amikor már egyetlen hajó sem tudott átkelni a vízi útvonalakon.
Mindenki tisztában volt vele, hogy onnan már nem hozhatjuk vissza az embereinket. Az utolsó hősöknek, akik mégis visszautaztak, levettük a mellényt, mint egy búcsújelképet.
- nyilatkozta az egyik tiszt. Tavasszal megkezdődött az ukrán erők kivonulása, amely 2024 júliusára fejeződött be.
Az ukrán partraszállás még a minimális célkitűzéseket (a hídfő létrehozását és az M-14-es autópálya elérését) sem volt képes teljesíteni, nemhogy megtenni a Krím-félszigetig vezető 80 kilométeres utat.
A Krinkij-hadművelet fő eredménye - az UP-nek nyilatkozó katonák és tisztek szerint - az orosz állomány jelentős részének megsemmisítése, és Moszkva átcsoportosításra való rákényszerítése volt. Utóbbiak azonban így sem nyújtottak segítséget a megrekedt szárazföldi offenzívának sem.
A hadművelet 9 hónapja alatt és azt követően sincsenek elérhető adatok - leszámítva a néhány drónfelvételt - egyik oldal veszteségeiről, és a kilőtt felszerelések számáról sem. Az ukrán veszteségek közül egy dandáré ismert, amelyet 700 főre saccolnak. A többié ismeretlen.
Az mindenképp megállapítható, hogy sem az elsődleges (Krím-félsziget), sem a másodlagos (orosz erők lekötése) célkitűzéseit nem érte el a hadművelet. Az orosz erők elégségesnek bizonyultak a tengerészgyalogság feltartóztatására, miközben utóbbiak szenvedtek a rossz logisztikától, és a rossz tervezéstől.
