Hegedűs Dániel elemzése szerint Merz a belpolitikában a trumpiánus tendenciákra utal, míg a külpolitikai megközelítése inkább a realisták vonalát követi.
Németország a héten kulcsfontosságú események elé néz, amelyek alapvetően befolyásolhatják az adósságfék-reform jövőjét, és ezzel együtt egész Európára kihatással lehetnek. A helyzet további bonyolításaként az AfD politikai térnyeréséről és Orbán Viktor szerepéről is szó esett a beszélgetés során Hegedűs Dániellel, a Német Marshall Alapítvány közép-európai igazgatójával.
A kormányalakítási tárgyalások jelenlegi helyzetét figyelembe véve, milyen koalíciós összetételre számít? Mely pártok csoportosulása tűnik a legvalószínűbbnek?
Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alapítvány közép-európai régiójának vezetője:
Németország politikai színpadán a CDU/CSU és az SPD közötti nagykoalícióra vonatkozó várakozások egyre inkább körvonalazódnak. Az elmúlt két hét eseményei nem annyira a koalíciós egyeztetések körül forogtak, hanem inkább azon, hogy a jövőbeli együttműködés pártjai az utolsó Bundestag-ülés keretében egy kétharmados alkotmánymódosítást szavaznak meg, amely lehetővé tenné az adósságfék reformját. Ez a reform kulcsfontosságú, hiszen a jelenlegi adósságfék részben hozzájárult a közlekedési lámpa-koalíció megbicsaklásához, és megakadályozza, hogy Németország szükségletei szerint emelje meg védelmi kiadásait, illetve hogy kezelje az infrastrukturális beruházások terén az utóbbi időszak gazdasági stagnálását. A héten mindenki a régi Bundestag utolsó ülésére összpontosít, különösen azért, mert a CDU/CSU és az SPD önállóan nem képesek a szükséges kétharmados többséget biztosítani. Ehhez a Zöldek támogatása is elengedhetetlen, akiknek a támogatása a közelmúltban, különösen Marcus Söder bajor miniszterelnök és a CSU nem éppen diplomatikus lépései miatt, nem tűnik biztosnak. Most, hogy a nagykoalíciós kormánynak szüksége van a Zöldekre, a párt joggal kérheti az árát, hogy biztosítsa a pénzügyi költségvetési szabadságot a következő négy évre. A politikai játszmák bonyolultsága és a felek közötti tárgyalások kimenetele még sok izgalmat tartogathat a közeljövőben.
Mennyire véli úgy, hogy ezen a héten elsősorban ők tudják "elintézni" a dolgokat? Van-e rálátása arra, hogy sikerrel járhatnak az adósságfék-feloldásának megvalósításában?
Elengedhetetlen, hogy a Zöldek mielőbb túllépjenek a jelenlegi helyzeten, hiszen a jövő héten már az új Bundestag alakuló ülésére kell fókuszálniuk. Nem tartom helyénvalónak azt a kifejezést, hogy a Zöldek "betesznek" valamit a nagykoalíciónak; nem várható el egy ellenzéki párttól, hogy mindenféle tárgyalások és kompenzáció nélkül támogassa egy koalíció programját. A Zöldek jelenleg tárgyalnak, és véleményem szerint - hacsak nem történik valamilyen váratlan politikai krízis - végül a javaslat mögé fognak állni. A kérdés csupán az, hogy milyen mértékű ellenértéket tudnak majd kiharcolni. A múlt héten a védelmi kiadások adósságfék alóli kivételéről, valamint egy több száz milliárd eurós infrastrukturális fejlesztési csomagról volt szó, ami mostanra már úgy tűnik, hogy egy zöld infrastrukturális csomag részeként olvadt össze az 500 milliárdos kerettel. Noha Németország adósságbesorolása kiemelkedő, a nagykoalíciónak sem lenne célszerű a százmilliárdos "ajándékokkal" dobálózni.
A kérdés az, hogyan közelíthetik meg egymást az eltérő álláspontok. Homokszemként hathat a gépezetben, hogy bár a Zöldek politikai vezetése úgy döntött, támogatják az alkotmánymódosítást, a jelenlegi helyzetben kérdéses, mennyire tudják fenntartani a frakciófegyelmet. Személyes véleményem szerint tragikus következményekkel járna, ha nem sikerülne reformálni az adósságféket, nemcsak Németország, hanem egész Európa számára is. Ez hatalmas visszalépés lenne az elmúlt két hétben tapasztalt, ígéretes és dinamikus európai politikai fejlődés szempontjából, amely a védelmi kiadások drámai növelésében, a tagállamok közötti hatékonyabb koordinációban és az európai integráció újraértelmezésében mutatkozott meg. Különösen fontos, hogy a legnagyobb európai gazdaság képes legyen aktívan részt venni ebben a folyamatban, hiszen nem csupán Németország pénzügyi stabilitása, hanem a német védelmi ipar jelentősége is kulcsszerepet játszik a jövőbeli fejlemények alakulásában.
Friedrich Merz cselekvőképes kormányt ígért, és azt is hangsúlyozta, hogy igyekszik visszanyerni Németország megtépázott európai, illetve nemzetközi tekintélyét. Hozzátette, hogy prioritásként fogja kezelni a német gazdaság újraélesztését, szigorítani fogja az illegális menekültek befogadását és kitoloncolását, valamint Németország biztonságának erősítését. Ha ezt a csomagot sikerül keresztülvinni, akkor Ön szerint lesz mozgástere ahhoz, hogy valóban megvalósítsa ezeket az elképzeléseket?
Úgy vélem, hogy az utóbbi hónapokban az Európai Unió tagállamaiban végbement sokk valóban erősebb integrációt hozhat. Németország számára kulcsfontosságú problémát jelentett, hogy az iparorientált gazdasága a korábbi nemzetközi környezetben már nem tudta tartani a lépést a globális versennyel. Olyan világban, ahol a külső hitelekből finanszírozott haderőfejlesztés zajlik, és védővámokkal védhetjük meg a belső piacot, például a kínai konkurencia ellen, a német ipar és az európai gazdasági modell új lehetőségek előtt áll. Mindeközben persze az európai exportőrök jelentős piacokat is elveszíthetnek. Ez a lehetőség azonban hitelfinanszírozott, és egy teljesen szabad kereskedelmi rendszerben talán nem lenne versenyképes a kínai riválisokkal szemben. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Európának most van esélye arra, hogy saját erőforrásaira támaszkodva egy sokkal autonómabb szereplővé váljon, mind regionális, mind globális szinten. Az ehhez szükséges gazdasági és pénzügyi háttér adott. Ne felejtsük el, hogy jelenleg az EU ipari kibocsátása meghaladja az Egyesült Államokét! Úgy gondolom, hogy nem vagyunk kudarcra ítélve.
Ahhoz, hogy ez a kezdeményezés valóban sikerrel záruljon, elengedhetetlen, hogy az európai centrumpártok és az EU tagállamai összefogjanak. Olyan tényezők, mint Oroszország, vagy a transzatlanti kapcsolatokban megjelenő érdekek, arra törekednek, hogy Európa megosztottá és gyengévé váljon. Európai állampolgárként azonban nem az ő céljaikra kell figyelnünk, hanem arra, hogy Európa erősebb és egységesebb legyen, és sikeresen kikerüljön ebből a helyzetből.
Azt mondhatjuk, hogy Friedrich Merz éppen a megfelelő időben és helyen van? Az előrehozott választások lehetősége révén léphet hatalomra, és ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg Olaf Scholz politikájának folytatása várna ránk, ami sokak szemében gyengekezűnek tűnik. Kérdéses, hogy Scholz mennyire tudta volna megállni a helyét Donald Trump politikai kihívásaival szemben.
Lehet, hogy a mondandóm kissé kiábrándító lesz, de én nem tartom helyénvalónak, hogy a politikát túlságosan is személyközpontúan szemléljük. Európa jövőbeli sikerei nem csupán egyetlen vezető vagy ország döntésein fognak múlni. Sokkal inkább azon áll vagy bukik, hogy a német-francia tengely újra össze tudjon állni, és elkerülhetők legyenek a kölcsönös konfliktusok, amelyek az elmúlt négy évben megnehezítették a viszonyrendszert. Fontos, hogy Lengyelországot és Olaszországot is bevonjuk ebbe az együttműködésbe, és hogy a koordináció zökkenőmentes legyen az Európai Unió legfőbb biztonságpolitikai partnerével, jelen esetben az Egyesült Királysággal. Úgy vélem, hogy ez a politikai folyamat sokkal inkább egy szimfonikus koncerthez hasonlít, mint egy "egyszemélyes előadás"-hoz.
Olaf Scholz külpolitikai irányváltása 2022 elején mérföldkőnek számít Németország történetében, amely gyökeresen eltér a korábbi megközelítésektől. Ez a változás nem csupán a német külpolitikai tradícióknak, hanem az SPD saját hagyományainak is szakítást jelentett, és éles ellentétben állt Angela Merkel által kialakított stabil keretekkel. Scholz vezetésével nem csupán a politikai táj formálódott át, hanem a német kül-, biztonság- és gazdaságpolitika alapjai is megingtak. Nem tartom helytállónak az elgondolást, hogy Scholz gyengekezű vezető lenne. A koalíciós kormányzás kihívásai, amelyek két fő okra vezethetők vissza, sokkal komplexebb helyzetet tükröznek. Az egyik ok a CDU és Friedrich Merz által alkalmazott alkotmánybírósági manőverezés, amely lényegében megakadályozta a költségvetésen kívüli új pénzügyi megoldások bevezetését – ötletek, amelyek már 2021 óta napirenden voltak. Érdekes módon éppen a CDU/CSU volt az, amelyik megnehezítette ezek megvalósulását, míg az FDP, a liberális koalíciós partner, elzárkózott az adósságfék reformjától. Ez a helyzet sokkal bonyolultabb, mint csupán egy Merz és Scholz közötti párharc. Friedrich Merz esetében figyelmeztető jelek mutatkoznak, hiszen egyes belpolitikai lépései, amelyek némi Trumpiánus árnyalatot hordoznak, aggasztóak, különösen a civil szervezetekkel szembeni nyomásgyakorlás terén, amely a CDU/CSU részéről tapasztalható. Ugyanakkor Merz nem mentes a realitásoktól a nemzetközi kül- és biztonságpolitikai színtéren, ahol pragmatikus megközelítései kiemelkednek.
Kifejezetten bátor és ambiciózus módon közelíti meg azt a kérdést, hogy Németország kulcsszerepet játszik Európa önállóságának megteremtésében. Bár Friedrich Merz belpolitikai szempontból vitatott figurának számít, egyetértek azzal, hogy ő egy olyan kül- és biztonságpolitikai irányvonalat képvisel, amelyre Németországnak és európai partnereinek jelenleg létfontosságú szüksége van.
Hogyan látja mindebben Magyarország helyzetét? A magyar kormány erősen akadályozza az EU közös fellépését Ukrajna érdekében és Oroszország ellen - vajon lesz-e abban szerepe az úgymond keményebb kezű Németországnak, hogy esetleg képes lesz-e Magyarországot visszaterelni a nyájhoz?
Nem hiszem, hogy bárki komolyan fontolgatná, hogy Magyarországot visszavezesse az Európai Unió "nyájába". Úgy vélem, Orbán Viktor talán nem teljesen érti, milyen különbség van a különböző politikai viszonyok között a különutasság fogalmának értelmezésében. Más a helyzet normális körülmények között, és teljesen más, amikor a partnerek egzisztenciális fenyegetésként élik meg a helyzetet. Az elmúlt hónapban tapasztalt amerikai garanciák, az Ukrajnával kapcsolatos álláspont, valamint Oroszország agresszív fellépése mind-mind olyan tényezők, amelyek komoly hatással vannak az európai biztonsági rendszerre.
Jelenleg az európai politikai tájban a zárt ajtók mögött nem annyira Magyarország különutas politikája a téma, hanem Orbán Viktor személye, akit sokan árulónak tartanak. Ennek tükrében azt valószínűsítem, hogy a többi ország képviselői főként arra fognak összpontosítani, hogyan lehetne kikerülni a magyar kormány esetleges vétóit. Emellett arra is figyelni fognak, hogy Magyarország ne legyen képes jelentős beleszólással bírni a jövőbeli védelem- és biztonságpolitikai döntésekbe.
Az elkövetkező években várhatóan egyre inkább kormányközi megközelítést fogunk tapasztalni az EU politikai koordinációjában és döntéshozatalában. Ennek egyik fő oka, hogy a védelempolitika jelentősen tagállami hatáskörbe tartozik, és az EU ebben a kérdésben csupán korlátozott kompetenciákkal bír. Kétséges, hogy az európai döntéshozók hajlandók lennének a visszatérő vétók és blokádok tükrében Orbán Viktorra bízni Ukrajna, az Európai Unió, és saját országaik biztonságát. Az ilyen lépés a bizalom hiányának és a politikai feszültségeknek a tükröződése lenne.
Eléggé egyértelművé vált múlt csütörtökön, hogy Orbán Viktor nem az európai csapatban játszik, és ezzel összefüggésben nagyon komoly veszély, hogy újra ráég Magyarországra az, ami már többször is ráégett a 20. század folyamán, hogy igazából a történelem rossz oldalára áll az ország.
Azt hiszem, fogunk látni olyan szituációkat, amikor finoman elrugaszkodnak majd a tagállamok a többségi döntéshozatal irányába, és egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt, hogy mit gondol a budapesti kormány.
Miképpen vélekedik arról az AfD választási eredményeinek a tükrében, hogy vajon meghatározó szereplővé tud-e válni ez a párt a német politikában a következő években?
Fontos kiemelni, hogy az AfD hatása és ereje lényegében a társadalmi percepció függvénye. Az Európai Unió tagállamai között számos olyan ország található, ahol a radikális szélsőjobboldali pártok támogatottsága 30-50% között mozog. Ha őszinték vagyunk, a Fidesz is egy radikális jobboldali populista pártnak számít, és Magyarországon a szélsőjobboldalnak a politikai életre gyakorolt hatása a legnagyobb az EU-n belül. Ezzel szemben Németországban ez az arány az egyik legalacsonyabb, Spanyolország és Portugália után. Az AfD jelenlegi támogatottsága mindössze 20-21%, ami nem elegendő ahhoz, hogy kormányzati pozíciókat szerezzen, és a párt körüli politikai izoláció, vagy ahogy a németek fogalmaznak, a "tűzfal", továbbra is fennáll. Ez a helyzet független attól, hogy a nemzetközi radikális jobboldal képviselői, a világ különböző tájairól, folyamatosan próbálják megkerülni ezt a gátat. Az AfD valódi fenyegetése tehát nem annyira a 20%-os támogatottság szövetségi szinten, hanem a szavazatok regionális eloszlása. Az, hogy Berlin kivételével az AfD a legnagyobb párt minden volt kelet-német tartományban, jelentős politikai súlyt ad a pártnak, amely komoly kihívást jelenthet Németország politikai stabilitására. Ez egyrészt felveti a politikai rendszer egységének kérdését, másrészt pedig az AfD elég jelentős támogatottsággal bír több kelet-német tartományban is, ami aggasztó lehet a jövőre nézve.
A Türingiában tapasztalt események rávilágítottak arra, hogy Brandenburgban hajszál híján elkerültük a hasonló forgatókönyvet. Ez a helyzet azonban nem tartható fenn, hiszen egyrészt megerősíti a szélsőjobboldali AfD narratíváját, amely szerint ők az egyetlen alternatíva a politikai térképen, és hogy mindenki más velük szemben áll. Másrészt pedig rendkívül nehéz egy tartományt úgy irányítani, hogy a populista szélsőbaloldaltól a konzervatív centrumjobboldalig mindenki egy közös koalíció tagja legyen, csupán azért, hogy megakadályozzuk a szélsőjobb hatalomra jutását. Úgy vélem, ez a feszültség jelentős szerepet játszik az AfD felemelkedésében. Ugyanakkor, ha az adatokat elemezzük, kiderül, hogy Németországban a radikális jobboldal támogatottsága az egész európai politikai színtéren az egyik legalacsonyabb.
