Irán felfedezhetett egy új technikát, amellyel sikeresen megkerülheti az izraeli légvédelmi rendszert.

Az iráni Forradalmi Gárda szerint hétfő hajnalban sikerült azt elérnie, hogy izrael többrétegű légvédelmi rendszerének lövedékei egymást lőjék ki.
Az elmúlt napokban Irán többször is rakétákkal támadta Izraelt, miután az izraeli légierő június 13-án több száz célpontra - köztük nukleáris létesítményekre, atomtudósokra és katonai vezetőkre - mért csapást az országban. Az egyik legsúlyosabb támadást Irán hétfő hajnalban mérte Izraelre, amikor Tel-Avivot és a kikötővárost, Haifát is rakétázta. A csapásnak több halottja és több mint száz sérültje volt.
Irán a csapás következtében bejelentette, hogy sikerült kidolgoznia egy új stratégiát, amely lehetővé teszi számára, hogy kijátssza az izraeli légvédelmi rendszert. Az iráni Forradalmi Gárda nem részletezte a módszert, csupán annyit árult el, hogy a ballisztikus rakéták és drónok ellen indított elfogórakéták nem az ő fegyvereiket semmisítik meg, hanem egymást - számolt be róla a Reuters.
Bár az izraeli hadsereg hivatalosan nem reagált az iráni megjegyzésre, a tisztviselők korábban figyelmeztettek arra, hogy a légvédelem nem tévedhetetlen, és lehetséges, hogy a rakéták célba érnek. Az izraeli hadsereg álláspontja szerint a kilőtt rakéták 5-10 százaléka képes áthatolni a légvédelmi rendszeren, és közöttük azok is megtalálhatók, amelyeket szándékosan engednek át, mivel a célpontjuk olyan területek, amelyek lakatlanok, és nem rendelkeznek jelentős infrastrukturális létesítményekkel.
A világ vezetői arra szólították fel a feleket, hogy őrizzék meg nyugalmukat, és sürgették a diplomáciai megoldás mihamarabbi keresését.