Jövő pénteken kerül sor Trump feletti ítélet kihirdetésére.


Január 10-én ítélik el a portnósztárnak fizetett hallgatási pénzzel kapcsolatos vádak miatt Donald Trumpot. A bíró ezzel elutasította a megválasztott elnök kérését az eljárás teljes megszüntetésére, így Trumpnak 10 nappal a január 20-i beiktatása előtt meg kell jelennie a bírósági meghallgatáson.

Juan Merchan bíró bejelentette, hogy nem tervezi börtönbüntetés kiszabását a leendő elnökre, hanem inkább a "feltétel nélküli szabadságra bocsátás" lehetőségét mérlegeli - értesült az MTI. Donald Trump szóvivője által kiadott nyilatkozatában rámutatott, hogy a bíró döntése, amely nem zárta le teljesen az eljárást, közvetlenül sérti a szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly nyáron hozott határozatát az elnöki immunitás kérdésében. A január 20-án hivatalba lépő elnök hangsúlyozta, hogy a bírósági ítélet kihirdetésének nem lenne szabad megtörténnie, és kijelentette, hogy továbbra is küzdeni fog a büntetőügy eljárásának megszüntetéséért.

A hallgatási pénz fizetésének könyvelése miatt indult ügyben a New York-i esküdtszék tavaly nyáron találta bűnösnek Donald Trumpot. Akkor 34 vádpontban találták őt bűnösnek, köztük a Stormy Daniel pornószínésznőnek fizetett hallgatási pénz miatt (Trump azért fizetett, hogy a nő ne hozza elő a 2016-os kampányban, hogy állítólag lefeküdtek egymással). A vád szerint Trump és csapata egyebek mellett dokumentumokat hamisítottak meg.

Related posts