Donald Trump bejelentette egy tengeralattjáró megsemmisítését, amely kábítószer-csempészet céljából szolgált.


Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.

Az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közzétett bejegyzése szerint a jármű az Egyesült Államok felé haladt, fentanilt és egyéb kábítószereket szállított egy jól ismert csempészútvonalon.

- nyilatkozta Donald Trump, aki elmondta, hogy az amerikai hírszerzés értesülései megerősítették a szállítmánnyal kapcsolatos információkat.

Az elnök bejelentette, hogy a tengeralattjáró legénységéből két túlélőt hazájukba, Ecuadorba és Kolumbiába szállítanak, ahol büntetőeljárás vár rájuk.

Az amerikai hadsereg szeptember eleje óta számos katonai akciót indított a Karib-tengeren, nemzetközi vizeken, célba véve azokat a hajókat, amelyek Venezuelából indultak és kábítószer-csempészettel gyanúsíthatók.

Az elnök pénteken újságírói kérdésre megerősítette, hogy Nicolás Maduro venezuelai államfő hozzáférést ajánlott amerikai vállalatok számára a venezuelai olaj- és ásványkincsek kitermeléséhez, ami Donald Trump szerint annak a jele, hogy a venezuelai vezető nem akar ujjat húzni az Egyesült Államokkal.

Related posts