Kaliňák véleménye szerint Ukrajnának mérlegelnie kellene, hogy bizonyos területeit lemondja.
Robert Kaliňák, a védelmi miniszter, a TA3 V politike című vasárnapi adásában kifejtette, hogy a béke érdekében Ukrajnának fontolóra kellene vennie területe egy részének átadását. Hozzátette, hogy Szlovákia számára kulcsfontosságú, hogy először megvalósuljon egy fegyverszünet, majd ezt követően béketárgyalások kezdődjenek, hogy az orosz-ukrán konfliktus mielőbb lezárulhasson.
A védelmi miniszter gúnyosan megjegyezte, hogy Ukrajnának rá kell jönnie "nem Svájc és Németország közt terül el, hanem Oroszország szomszédságában". Azt ugyanakkor leszögezte, kétség sem fér hozzá, hogy a háborút, a nemzetközi szabályok áthágásával Oroszország kezdeményezte, de szerinte azt nem lehet a "végtelenségig folytatni".
Az orosz-ukrán konfliktus mellett a tárcavezető a szlovák fegyveres erők helyzetére is rávilágított. Hangsúlyozta, hogy a kiadások növelésekor elengedhetetlen figyelembe venni a legfrissebb hadi trendeket, és ezek alapján kell meghatározni a fejlődés irányvonalát. Kiemelte, hogy jól ismeri azokat a területeket, ahol az ország hadászati kapacitásai kiaknázhatók, azonban a hadászati költségek drasztikus emelését, figyelembe véve Szlovákia jelenlegi pénzügyi állapotát, nem tartja reális célnak.
Összegzésképpen kijelentette, hogy a szaktárcája 2025-ben "aktívan" foglalkozni fog az eperjesi katonai kórház építési feladataival, hogy a projekt mielőbb befejeződhessen.