Karsai Gábor a 31. helyezést érte el a Mezei Futó Európa-bajnokságon.


Törökország festői városa, Antalya volt a házigazdája a 30. SPAR Mezei Futó Európa-bajnokságnak, amelynek izgalmas eseményei december 8-án zajlottak. A magyar színeket, különösen a békéscsabai csapatot, az U23-as korosztályban Karsai Gábor képviselte a rangos versenyen, ahol a legjobbak között próbálhatta ki magát.

A Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője az előző évben már futott a Mezei Futó Európa-bajnokságon, most elsőévesként indult az U23-as mezőnyben, így leginkább a tapasztalat szerzés volt a fő célja. Mint azt korábban elmondta, szeretne minél előrébb végezni a rendkívül erős mezőnyben.

Karsai Gábor hangsúlyozta, hogy a Mezei Európa-bajnokság rajtja különösen kihívást jelent, mivel a versenyzők elképesztő iramot diktálnak, különösen az első kör első felében, hogy a lehető legjobb helyezést érjék el.

- Idén okosabban tudtam elindulni és helyezkedni, különösen az első körben jobban, mint tavaly. A verseny nagy részében érzésem szerint egyenletesen futottam. A pálya gyors volt, ugyanakkor technikás is, hiszen emelkedők, sár, homok, farönkök és még néhány különböző akadály is nehezítette a versenyt. Számomra az olyan akadályok, mint a homok és a sár, különösen nehéznek bizonyultak a verseny közben, hiszen a hazai mezei versenyeken általában nem találkozunk ilyen kihívásokkal. Összességében pozitívan értékelem ezt a versenyt, hiszen még két évig ebben a korosztályban fogok versenyezni - értékelt Karsai Gábor.

Tóth Sándor mesterversenyzője a 6322 méteres távon 19:15-ös időeredménnyel zárta a versenyt, ezzel a mezőny 31. helyezettje lett. E teljesítményével ő képviselte legjobban a magyar csapatot, és Antalyából így tért haza.

Related posts