Még a legkisebb bohóc is képes hatalmas cirkuszi élményt varázsolni!

Valószínűleg nem éppen a legkellemesebb téma, de felmerül a kérdés, vajon nehezebb-e epigrammát írni, mint eposzt. Még az Oscar-díjak világában is a nagyszabású, egész estés filmek kapják a reflektorfényt, míg a rövidfilmek díjai csak a hírek végén, gyors felsorolásban tűnnek fel. Hasonló a helyzet a társasjátékokkal is: a hardcore játékosok körében sokkal nagyobb figyelmet kapnak a vaskos szabálykönyvvel és hatalmas dobozban érkező, akár egy egész napot igénylő játékok, mint azok a kicsi, zsebben is elférő verziók, amelyeknek a szabályai csupán néhány bekezdésből állnak, és egy félórás szabálymagyarázattal már végig is játszhatóak. A nagyság, a komplexitás látszólag mindig vonzóbb, akár a filmek, akár a játékok esetében.

Ezekre a kis játékokra jellemző, hogy a téma és a dizájn inkább csak felületesen kapcsolódik a játékmenethez, így nem érdemes az autentikus 14. századi prémkereskedelmet keresni közöttük. Viszont cserébe egyetlen este alatt simán kipróbálhatunk hármat vagy akár négyet is, ami remek szórakozást nyújt.

A Trio témája valamilyen módon a mexikói dia des muertosszal és az avokádóval kapcsolatos, de nem sikerült a pontos részletekre rájönnöm, szerencsére nem is ez a lényeg benne. Kapunk 36 kártyát, amik egytől tizenkettőig vannak számozva, mindegyik számból három van. A játékosok számától függően pár lapot középre kell tenni, a többit kiosztjuk, a megkapott lapjait mindenkinek növekvő sorba kell tennie a kezében. Aki éppen soron van, két dolgot tehet, vagy felfordít egyet a középen levő lapokból, vagy arra kér valakit, esetleg saját magát, hogy rakja ki a legnagyobb vagy a legkisebb lapját. Ha a másodiknak így felfedett lap ugyanolyan számú, mint az első, akkor még egyet próbálhat, ha ez is megegyezik, van egy triója, amit maga elé tesz. Ha valaki begyűjt három triót, nyert, de az is nyer, aki összeszedi a hetes lapok trióját, mivel az a szám van középen, azt a legnehezebb megtalálni. Ha a második vagy a harmadik lap különbözik az előzőektől, akkor a középről felfordítottakat visszafordítjuk, a kirakottakat visszaveszi a tulajdonos a kezébe, és jön a következő játékos.

A játék lényege rendkívül egyszerű, a szabályok elsajátítása nem igényel komoly szellemi megterhelést, így tökéletes választás kocsmai estékre. A szerencse is fontos szerepet játszik benne, de ahogy haladunk előre, egyre könnyebben kideríthetjük, ki birtokolja a legnagyobb vagy legkisebb kártyát. Emellett a középen található lapokkal tulajdonképpen egy memóriajátékra is hasonlítunk. A szabályok között szerepel egy haladó verzió is, ahol a triók összegyűjtésénél a számok típusa is számít. Azonban az én tapasztalataim szerint ez inkább a véletlen faktorát növelte, semmint a játék stratégiai mélységét. De végső soron, ha egy egyszerű, szórakoztató kártyajátékra vágyunk, akkor bőven elegendő ez a könnyed megközelítés.

A Lázadó hercegnők játékának különleges vonzereje abban rejlik, hogy az alapmechanizmusát szinte mindenki ismeri, aki már valaha is unatkozott a számítógép előtt. A jól ismert pikk dáma kártyajáték, amely a fekete macska néven futott, ott volt minden Windows rendszerű gépen a 3.1-es verziótól kezdve egészen a 7-esig. A Lázadó hercegnők során valójában ezt a klasszikus játékot elevenítjük meg, ám itt a hagyományos pikk és treff lapok helyett tündérek, királynők, különféle állatok és az elvetemült hercegek szerepelnek. Miként a pikk dámában senki sem szeretné a kőr lapokat elvinni az ütés során, itt a hercegek jelentik a mínuszpont forrását a partifináléban. A pikk dámában a béka, mint rejtett herceg, hasonló szerepet tölt be az állatok között, így a két játék között érdekes párhuzamok vonhatók.

Amitől a Lázadó hercegnők több, az huszonhat fordulókártya, amik minden egyes játék előtt egy kicsit változtatnak a szabályokon, ezekből a kártyákból ötöt választunk vagy húzunk, és az öt parti összesített eredménye után dől el, hogy ki nyert. A változtatások között vannak olyanok, amik nem túl drasztikusak, például hogy mínuszpontot ér, ha a parti végén egyáltalán nincs ütése valakinek (ez ugyanis elég ritkán fordul elő), de van olyan is, hogy a köröket nem a legnagyobb, hanem az azután következő lap viszi el, amitől radikálisan más lesz a nyerő stratégia. Ha ennyi változatosság nem lenne elég, akkor még van tizenkét hercegnőképesség is, ezekkel még egyet lehet csavarni a játékon. A Lázadó hercegnőkben az a jó, hogy annak, aki már játszott bármilyen ütésvivős kártyajátékkal, egyáltalán nem kell magyarázni, de közben mégis nagyon változatos, és folyamatosan dolgoztatja az agyat.

A csodálatos Intrikák háza, akármilyen aprócska dobozban is érkezik, igazán lenyűgöző látványt nyújt az asztalon. Ennek titka a nagyobb méretű lapokban és a textiltáblában rejlik, amely a királyi asztal szimbolikus megjelenítése. A lapok a hat nemesi ház valamelyikéhez tartoznak, és a játékosok minden körben három lapot húznak: egyet maguk elé, egyet egy másik játékoshoz, és egyet a király asztalához helyeznek. Nagyon fontos, hogy hová rakják ezeket a lapokat, hiszen a király kegyeltjei az alsó és felső helyezések szerint dőlnek el. Ha egy adott nemesi házból több lap található a felső pozícióban, a király kedvét leli bennük, ami a játék végén extra pontokat hoz. Viszont ha a látható lapok a mélyben helyezkednek el, azok a király szemében már nem kívánatosak, és mínuszpontokat érnek a játékos számára.

A játék során találkozhatunk olyan különleges lapokkal, amelyek egyedi képességekkel rendelkeznek. A nemesek például kétszeres értéket képviselnek, míg a kémek esetében a lehelyezésük titokzatos módon történik, hiszen csak a játék végén derül ki, melyik házhoz tartoznak. Az izgalmak fokozása érdekében mindenkinek két titkos küldetése is van, amelyek lehetnek például az, hogy egy meghatározott nemesi ház kegyeltje vagy kegyvesztettje legyen, vagy hogy legalább három nemes lapot gyűjtsön össze. Ezek a küldetések a játék végén extra pontokat hozhatnak, így még inkább fokozzák a versenyt és a stratégiázás lehetőségét.

Az Intrikák házában a helyzet villámgyorsan változhat, bármennyire is kifinomultan építjük fel a stratégiánkat és tervezzük meg, hogyan helyezzük el a fehér lapokat. Elég, ha a többiek az asztal alját telepakolják a fehérekkel, és máris minden felborul. Amikor másoknak is osztunk lapot, bőségesen megnyílik előttünk a lehetőség a kicsellózásra, de akár a bosszúra is. Mivel a játék tempója viszonylag gyors, senkinek sem marad rossz íze, ha éppen őt csapták be; legfeljebb a következő parti kezdetén próbálja majd visszavágni a sérelmet.

Ha a bájos és apró játékok világáról van szó, mindenképpen érdemes megemlíteni a Kontroll című kétszemélyes kártyajátékot, amely a legkisebb dobozzal büszkélkedhet az itt bemutatottak között. A dobozban tizenkét tematikus pakli rejtőzik, mindegyik hat lappal, és a játékosok mindhárman hármat választanak közülük. Így mindenki tizennyolc lappal indulhat neki a játék izgalmainak. A középpontban a választott paklik címlapjai helyezkednek el, három-három egymással szemben. Minden körben a játékosok az öt lapjukból kijátszanak egyet, amelyet vagy a megfelelő oszlopba, képpel felfelé, vagy bármelyik oszlopba, képpel lefelé helyeznek el.

A képpel lefelé lerakott lapoknak mindenféle hatásuk lehet, akár azonnali vagy folyamatos. Ezek a hatások átrendezhetik a táblát, átfordíthatnak lapokat, ez az, amivel megpróbálhatjuk elérni a célunkat, három oszlop átfordítását. A lapoknak ugyanis számértékük is van, és ha a körünk elején valamelyik oszlopban a mi lapjaink összértéke legalább tízzel nagyobb, mint az ellenfélé, akkor azt az oszlopot átfordítottuk. Akinek először sikerül mind a három oszlopát átfordítania, az nyerte meg a kifejezetten gyors játékot. Az egyes paklik nagyon különböznek, a sebességpaklival gyorsan rakosgathatjuk ki a kártyákat, a pestissel viszont az ellenfél lapjait dobathatjuk el, a sötétségpakli lapjai lefordítják a lapokat, a fény viszont épen ellenkezőleg, mindent megmutat, még az ellenfél lapjait is.

A Kontroll egy apró, de annál izgalmasabb doboz, amely képes megidézni a gyűjtögetős kártyajátékok varázsát anélkül, hogy a pénztárcánkat megterhelné. Persze, nem ugyanaz három hatlapos paklit összeállítani, mint a Magic the Gathering hatalmas kártyaválasztékából válogatni, de a változatosság itt sem elhanyagolható. Számításaim szerint ennek az apró doboznak a tartalmából akár 18 480 különböző játékvariáció is létrehozható, így biztosan hosszú időt vehet igénybe, mire valaki mindet kipróbálja. Ami pedig még izgalmasabbá teszi a játékot, az az, hogy minden pakli egyedi filozófiát képvisel, garantálva ezzel, hogy az egyes változatok valóban eltérnek egymástól. Ráadásul a Kontroll kártyái vizuálisan is lenyűgözőek, így elnézhető, hogy a témájuk (mesterséges intelligenciák harca) talán nem éppen klasszikus.

A kicsi játékok varázsa abban rejlik, hogy képesek egy apró dobozba és harminc percbe sűríteni azt az élményt, amelyet gyakran csak összetettebb társasok nyújtanak. A Királyi kombó pontosan ezt a célt tűzte ki, és egészen ügyesen megvalósítja. Mechanikájával olyan klasszikusokat idéz meg, mint a Fesztáv, hiszen egy tablóépítő játékról van szó. Minden körben lehetőségünk van egy lapot választani a rendelkezésünkre álló három falusi és három várban lakó lap közül, amelyeket a hírnök figura helyzete határoz meg. A kiválasztott lapokért pénzben kell fizetnünk, majd ezeket a lapokat elhelyezhetjük a 3x3-as elrendezésünk szabad helyeire, így folyamatosan építve a saját kis királyságunkat.

A legtöbb kártyának van valamilyen azonnali hatása, például pénz előteremtése, és mindegyik kártya valamilyen módon hozzájárul a végső pontszámunkhoz. A lényeg az, hogy ügyesen helyezzük el a megszerzett kártyáinkat, hogy a játék végén a lehető legtöbb pontot gyűjthessük. Vannak kártyák, amelyek csak akkor adnak pontot, ha egy meghatározott helyre helyezzük őket, míg mások a birtokunkban lévő címerek számától függnek. Emellett akadnak olyan kártyák is, amelyek értéke az ellenfeleink kártyáitól függ. Fontos figyelni arra is, hogy bevételt termelő kártyákat is vegyünk, hogy a következő körben is legyen lehetőségünk vásárolni. Ha minden más lehetőség kimerült, lefordítva is lerakhatunk egy kártyát, ami jelentős mennyiségű pénzt hoz, de ilyenkor a kártya képességeit nem tudjuk kihasználni. Egyes kártyák megvásárlásakor a hírnököt is mozgatni kell, de ha nem tetszik a pozíciója, kulcsok felhasználásával át tudjuk helyezni. A kártyák képességei rendkívül változatosak, és ha alaposan szemügyre vesszük őket, felfedezhetünk érdekes kapcsolódásokat a képességek, a nevek és a mókás, karikatúraszerű illusztrációk között.

Bár kicsit eltér a megszokottól, de a játékidő alapján még éppen befér az idei Spiel des Jahres nyertesek közé a Bombairtók. Ez a játék különlegessége, hogy kooperatív, tehát nem egymás ellen, hanem közösen törekszünk a győzelemre. A játékmenet rendkívül egyszerű: kis lapokat osztunk ki, amelyek egytől tizenkettőig terjedő számokat rejtenek, mindegyik számból négy példány található. A célunk, hogy ezeket a számokat növekvő sorrendbe helyezzük el a tartóban, úgy, hogy a többiek ne láthassák a lapok tartalmát. A játék elején egy lapunk számát eláruljuk, ami irányt adhat a többieknek. Amikor valaki sorra kerül, rámutathat egy lapra, és megpróbálhatja kitalálni, hogy az milyen számot rejt.

A játék során csak olyan számokat mondhatunk, amelyek mindkettőnknek megvannak. Ha sikerül eltalálni a megfelelő számot, akkor mindkét lapot felfedjük, ezzel jelezve, hogy a vezetéket sikeresen elvágtuk. Amennyiben nem járunk sikerrel, a másik játékos felfedi, hogy melyik számú lap volt az, amit próbáltunk. Csak korlátozott számú hibázási lehetőségünk van, mielőtt a bomba aktiválódik, és ezzel elveszítjük a játékot. Fontos, hogy a játék során senki sem oszthatja meg, hogy milyen lapokkal rendelkezik.

A játékban összesen hatvanhat izgalmas küldetés vár ránk, melyek fokozatosan nehezednek. A sárga drótok, amelyek egyes számok közé ékelődnek, és a piros drót, amelynek megérintése azonnali robbanást idéz elő, mind-mind izgalmas kihívások elé állítanak minket. Bizonyos esetekben a drótokat megadott sorrendben kell elvágnunk, ami még inkább fokozza a feszültséget. Az egyes játékosoknak egyedi, speciális képességeik vannak, amelyek jelentős szerepet játszanak a stratégiánkban, és olyan felszereléskártyákhoz is jutunk, melyek különleges előnyöket kínálnak, miután sikeresen elvágtunk egy adott számú drótot. Ezen kívül a játékmenet során időkorlátokkal is találkozhatunk, vagy éppen szigorúbb kommunikációs szabályok is érvényesek lehetnek. Ahogy haladunk a magasabb szintű küldetések felé, a kihívások egyre komplexebbé válnak, de néha egy-egy feladat inkább csak szórakoztató, mintsem nehéz. Minden küldetés során egy laza történetszál is körvonalazódik, de a játék nem kötelez minket arra, hogy mindegyiket végigjátsszuk. Szabadon választhatunk, hogy melyik küldetésekbe merülünk el, bár érdemes megőrizni a meglepetés varázsát, hiszen a feladatok nyolc titkos dobozban rejtőznek, és mindig izgalmas újakat felfedezni.

A Bombairtók olyan, mintha valaki vette volna az amúgy is szuperjó The Crew-t (amiről már lelkendeztünk korábban), és végiggondolta volna, hogy miként lehet javítani rajta. A Bombairtók látványosabb is, mint egy kártyajáték, a játékmenet és a küldetések is változatosabbak, és talán egy kicsit kevésbé frusztráló a veszteség is. A Spiel des Jahres alapfilozófiája, hogy az év játéka legyen olyan, amivel egy család minden tagja együtt tud játszani, és aminek az élvezetéhez nem kell fekete öves társasjátékosnak lenni. Ennek alapján a Bombaírtók díja teljesen megérdemelt.