**Lelki pillanatok – Adjunk, vagy tartsuk meg magunknak?** Az élet különböző helyzeteiben gyakran találkozunk a dilemmával: adjunk, vagy inkább ne adjunk? Ez a kérdés nemcsak az anyagi javakra vonatkozik, hanem érzelmi és szellemi síkon is megjelenik. Mi

A hirado.hu Lelki percek című, kéthetente vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy csak úgy lehetsz igazán gazdag, hogyha adsz magadból.

Már sokadszor csengettek be hozzám kéregetők. Tudták, hogy új lelkész érkezett a faluba, és ennek kapcsán felbátorodtak. Valószínűleg él egy olyan elképzelés rólunk, lelkészekről, hogy mindig készségesen segítünk, hogy a szívünk tele van együttérzéssel, és nem is gondolkodunk el azon, mennyire valóságos az elmondott történet – ami miatt pénzre van szükségük. Mintha mi olyan naivak lennénk, hogy csak a jó szándék vezérelne minket, és nem állnánk meg egy pillanatra megkérdőjelezni, hogy hol is sántít a dolog.

Tény, hogy jó ideig én magam is ezt az elképzelést erősítettem, mert gondolkodás nélkül segítettem nekik. Olyan is volt, hogy akkori fizetésem több mint a felét adtam oda valakinek, mert annyira könyörgött, és persze ígérte, hogy majd visszaadja. Mondanom sem kell, az ember eltűnt, vele az ígérete is. Persze, valahol a lelkem mélyén fel voltam készülve a koppanásra, de amikor egyértelmű lett, hogy átvertek, igen rossz érzés volt.

Muszáj volt tehát megállnom egy pillanatra, és mélyen elgondolkodni a rám zúduló történetek súlyán. Nyilvánvaló, hogy nem akartam még egyszer ugyanebbe a helyzetbe keveredni, de az is foglalkoztatott, vajon képes vagyok-e ténylegesen segíteni annak, aki ilyen nehézségekkel küzd. Az első kérdésem, ami az eszembe jutott, az volt, hogy...

Valójában ki is a szegény? Ki az, aki igazán rászorul? Azok, akiknek a mindennapjai a megélhetésről szólnak, vagy azok, akiknek a lelkében a remény már régóta kihunyt? A kérdés bonyolult, mert a szegénység nem csupán anyagi állapot, hanem egy komplex, többdimenziós jelenség. Ki lesz az, aki szegény és rászoruló marad? Talán azok, akiknek a körülményei, mint a családi háttér, az oktatási lehetőségek vagy a társadalmi kapcsolatok, sosem adtak esélyt a kitörésre. Az életük egy folytatás, amelyben a lehetőségek szűkösek, és a remény gyakran elérhetetlen. De mi áll a háttérben? Miért nem tud valaki kitörni a nyomorúságból? Sokszor a rendszerszintű problémák, mint a gazdasági egyenlőtlenségek, a diszkrimináció vagy a társadalmi stigmatizálás játszanak kulcsszerepet. A szegénység gyakran öröklődik, nem csupán anyagi értelemben, hanem a mentalitásban és a lehetőségekben is. Az oktatás hiánya, a munkaerőpiac zártsága és a szociális támogatás elégtelensége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egyesek sosem tudják átlépni a nyomor határait. A szegénység tehát nem csupán egyéni sors, hanem kollektív felelősség is, ami arra hív minket, hogy közösen keressük az okokat és a megoldásokat.

Teológusként tekintek a világra, nem pedig szociológusként, így a belső világom felfedezése felé vettem az irányt. Az emberi lélek titkait kutatom, de nem másokét, hanem az enyémet. Ha az élet mély kérdéseire nem magamban keresem a válaszokat, hanem folyton mások elemzésére összpontosítok, mintha valami lélekdiagnosztikus lennék, akkor elkerülhetetlen, hogy csupán elméleti síkon maradjak.

Így jutottam el tehát addig a kérdésig, hogy mi okoz valójában örömöt nekem? Azt figyeltem meg magamon, az, ha tudok olyat adni az embereknek, önként, tisztán és érdekmentesen, amire ők rárezonálnak, ami nekik örömet jelent, és akár segít nekik a következő lépésben.

Amikor ilyen módon tudok adni, akkor érzem igazán magam a helyemen. Furcsa, vagy talán éppen hogy nem az, mert ez a természetes, de ilyenkor tapasztalom meg a valódi gazdagságot!

A gazdagságom igazi mértéke abban rejlik, hogy mennyit adok. Azokat az értékeket osztom meg, amelyek a tudásomból fakadnak, és amelyek segíthetnek másoknak, valamint a közösségnek a fejlődésben.

Így jutottam el a felismerésig a kéregetőkkel kapcsolatban is. Igen, van olyan, hogy kérni kell, mert az élet úgy hozza, de ami fontosabb, még ilyenkor is van olyan, amit ő adhat!

Egy idő után tehát, amikor becsöngettek kéregetők, azt kérdeztem tőlük: rendben, segítek. Viszont kérlek, gondold végig, hogy te mit tudsz adni ennek a közösségnek, te mivel tudod segíteni a közösséget, akit én képviselek? Legyen ez a gyülekezetem, legyen ez a családom. Azért, hogy te is átérezhesd azt a csodát, hogy úgy leszel gazdag, hogy adsz magadból. Pénzt másképpen nem tudok adni, ennivalót természetesen bármikor adok. Emlékszem, az egyik azt mondta, hát ő ezt még végig gondolja, és pár nap múlva majd visszajön, és megbeszéljük. Azóta sem jött, de bármikor jöhet, várni fogom.

Az az igazán szegény, aki úgy érzi, hogy semmit nem tud ajándékozni a körülötte lévőknek. Az a valódi szegénység, amikor valaki magának akarja megőrizni mindazt, amije van, legyen az akár csekély, akár bőséges. Jézus szavai is ezt a gondolatot erősítik: aki bővelkedik, annak még többet adnak, míg akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ez nem igazságtalanság, hanem a világ mély igazságának egy kifejeződése.

Aki képes szívvel-lélekkel, bátorsággal megosztani magát és javait, annak bőségesen visszatér mindaz, amit ad.

Aki olyan helyzetben van, hogy semmilyen vágyat vagy lehetőséget nem érez arra, hogy adjon, az folyamatosan csökkenni fog, és végül akár mindent, amit birtokol, elveszíthet.