Nyolc nő tett nyilvános bejelentést Neil Gaiman ellen, amelyben szexuális visszaéléseket róttak a vádakra.


A híres író a vádakat határozottan visszautasítva kijelentette: bár messze áll a tökéletességtől, sosem lépett bele olyan szexuális kapcsolatba, amelyhez ne lett volna meg a másik fél beleegyezése.

A New York Magazine legújabb cikkében nyolc nő osztotta meg tapasztalatait Neil Gaimannal kapcsolatban, akit szexuális visszaéléssel és erőszakkal vádolnak. Az Amerikai istenek és a Csillagpor szerzőjével szembeni hasonló vádak már 2024 júliusában napvilágot láttak, amikor a Master című podcastban öt nő beszélt először a visszaélésekről.

Egy nő, aki Neil Gaiman ötéves gyermekére vigyázott, azt állítja, hogy a férfi felajánlotta neki, hogy fürödjön a kertjében. Később meztelenül csatlakozott hozzá a fürdőkádban, ahol azt kérte tőle, hogy üljön az ölébe, majd állítása szerint szexuális bántalmazást követett el ellene.

Bár a cikk szerint az írót megvádoló nők mindegyike valamilyen szinten benne volt Gaiman vágyainak a kielégítésben, például azzal, hogy "mesternek" szólította és nem szakította meg vele a kommunikációt, a nők azt állítják, nem volt szó köztük a beleegyezésről és a konkrét BDSM-aktusokról sem, mielőtt azok megtörténtek volna.

Gaiman képviselője korábban a Tortoise-nak azt mondta, hogy "a szexuális lealacsonyítás, a rabság, a dominancia, a szadizmus és a mazochizmus talán nem mindenki ízlése szerint való, de beleegyező felnőttek között a BDSM törvényes".

Az író a New York Magazine cikkére reagálva ismételten visszautasította a vádakat, és a blogján megosztotta a következőket: "Tudom, hogy messze vagyok a tökéletességtől, de hangsúlyozni szeretném, hogy soha nem vettem részt beleegyezés nélküli szexuális cselekményekben. Soha."

2023 januárjában Gaimant szexuális zaklatás vádjával jelentették fel a rendőrségen, azonban a nyomozás később leállt.

Related posts