Olyan ritka égi eseménynek lehetünk tanúi, amely mindössze 160 ezer évente fordul elő.
Különleges égi csodára számíthatunk a következő napokban: a C/2024 G3 (Atlas) üstökös 160 ezer év elteltével újra megjelenik az égen. A NASA előrejelzései alapján a üstökös fényessége olyan mértékű lehet, hogy akár szabad szemmel is észlelhetjük, különösen a déli féltekén. Itthon azonban igazi szerencse szükséges ahhoz, hogy észrevegyük ezt a ritka égi látványosságot.
Egy lenyűgöző égi jelenség, a C/2024 G3 (Atlas) üstökös, nemsokára, mindössze néhány napon belül felbukkanhat az éjszakai égbolton, és ez az esemény különösen izgalmas, hiszen 160 ezer év után ismét láthatóvá válik. A NASA szakértői azonban óvatosságra intenek, mivel az üstökös fényességének jövőbeli alakulása rendkívül kiszámíthatatlan. Az előrejelzések alapján a csillagászok azt valószínűsítik, hogy az üstökös akár szabad szemmel is megfigyelhető lesz, így érdemes figyelemmel kísérni a következő napok éjszakáit.
Hétfőn az üstökös elérte a perihéliumot, vagyis azt a pontot pályáján, amikor a legközelebb kerül a Naphoz. Ez a távolság jelentős hatással van az üstökös látható fényességére. Szakértők szerint a C/2024 G3 (Atlas) már hétfő estétől megfigyelhető, amennyiben az időjárási körülmények is kedveznek - írja a BBC.
A NASA jelentése szerint az üstökös fényereje akár a Vénuszéval is vetekedhet, és a legjobb megfigyelési helyszín valószínűleg a déli féltekén található.
Az üstököst tavaly fedezte fel a NASA Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS) nevű programja. Az üstökös pályáját vizsgáló kutatók szerint ez egy igazán különleges esemény ugyanis az egyetemek szerint az üstökös csak 160 ezer évente tér vissza a Naprendszer ezen, belső részébe.
Shyam Balaji, a King's College London fizikai és kozmológiai kutatója elmondta, hogy a jelenlegi számítások alapján az üstökös 13 millió kilométerre halad el a Nap mellett. Ez a távolság az úgynevezett "Nap-súroló" kategóriába sorolja az üstököst.
Balaji szerint a megfigyelési lehetőségek leginkább a perihélium körüli napokban lesznek ideálisak, de az üstökös viselkedése kiszámíthatatlan lehet. Az üstökösök fényereje ugyanis híresen nehezen jósolható meg, így sokszor halványabbak, mint az előrejelzések mutatják. A déli féltekén élők számára az üstökös megfigyelése a legjobb eséllyel a keleti horizont felett lehetséges, napkelte előtt. Az északi féltekén élők számára azonban az üstökös megfigyelése bonyolultabb lehet a Nap közelsége miatt. Azoknak, akik szeretnék megfigyelni az üstököst, érdemes fénymentes területet keresni, és távcsövet használni.
Az időjárás állapota szintén kulcsszerepet játszik: fontos, hogy előzetesen ellenőrizzük, vajon az adott helyszínen derült-e az ég.
Az üstökös persze nemcsak a Földről, hanem az űrből is figyelemre méltó látványt nyújt. Szombaton a NASA egyik űrhajósa, Don Pettit, megosztott egy fényképet az üstökösről, amelyet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről készített.