Persze, szívesen segítek egyedi szöveget készíteni a "Perzsa tragédia" 1. részéről. Íme egy átdolgozott változat: --- **Perzsa Tragédia - Első Fejezet** A nap már alábukott a horizont mögött, miközben a perzsa birodalom hatalmas városai árnyékba burkol

Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy Kabul, Afganisztán fővárosa, tele legyen miniszoknyás lányokkal, akik szabadon sétálnak az utcákon. Ugyanilyen nehéz szemléltetni Irán nagyvárosait, ahol az élet ritmusa sok szempontból hasonlít egy átlagos európai metropoliszhoz. Pedig 1979 előtt valóban így zajlottak a mindennapok – hívta fel a figyelmet Máthé Áron a Huszárvágás blog legújabb írásában.

Ma már nehéz elképzelni mondjuk Afganisztán fővárosát, Kabult, amint helybéli miniszoknyás lányok jönnek-mennek az utcán. S ugyanúgy nehéz elképzelni Iránt, ahogy a nagyvárosokban szinte ugyanúgy folyik az élet, mint bármelyik európai nagyvárosban. Pedig 1979 előtt így volt.

Természetesen a vidék - a falvak - azért máshogy néztek ki, de Irán az 1970-es években jó úton járt abban az irányban, hogy a világ legfejlettebb országai közé emelkedjen. De hogyan jutottak el idáig, és mi történt 1979-ben?

Perzsia ókori történelme régóta izgalmas témát jelent az irodalom és a film számára egyaránt. Már a fiatalok is tisztában vannak azzal, hogy az első perzsa birodalom végének beköszönte Makedón Alexandrosz, azaz Nagy Sándor hadvezéri zsenijének volt köszönhető. Ezt követően egy zavaros, hellenisztikus időszak vette kezdetét, majd megjelent a Parthus Birodalom, amely, ha kis túlzással is, de egy iráni államként és nagyhatalomként lépett színre, bár jóval kisebb területen, mint elődje. A Parthus Birodalom közel 500 éven át (Kr.e. 247 - Kr.u. 224) virágzott, mielőtt a perzsa szellemi és politikai megújulás keretein belül megszületett a Szasszanida-dinasztia Újperzsa Birodalma. Ennek hivatalos vallása a zoroasztriánus hit lett, amely sokáig a vezető kultuszként funkcionált, tévesen "tűzimádónak" is nevezve. A Parthusok és később a Szasszanidák állandó ellenfele Róma volt, és végül a Kr.u. VII. század elején mindkét birodalom egy két évtizedes háborúval "búcsúzott el" egymástól. Eközben Mohamed, az iszlám nagy prófétája, az Arab-félszigeten elindította az arab törzsek egyesítését a muszlim vallás zászlaja alatt, amely végül mindkét térségbeli nagyhatalomra hatással volt. Míg a Kelet-Római Birodalom, vagyis Bizánc, valahogyan túlélte az arabok nagy rablóhadjáratait, a Szasszanidák állama két évtizednyi utóvédharc után eltűnt a történelem színpadáról.

Két évszázadon keresztül Irán, valamint Közép-Ázsia is a mohamedán-arab hatalom alá került. Ez az időszak kulcsfontosságú volt az iszlamizáció folyamatában, amely során a zoroaszteri vallás fokozatosan háttérbe szorult. Az arab uralom összeomlása után a helyi dinasztiák egymással versengve alakítottak újra perzsa államokat és kisebb fejedelemségeket, ami újabb két évszázadot ölelt fel. A perzsa nyelv újjászületett ebben az időszakban, és az iszlám terjedése ellenére az arabizáció nem tudott maradandó hatást gyakorolni.

Az ezredforduló után, az északi sztyeppékről megindult a török törzsek beáramlása. A "barbár" törökök persze felnéztek a meghódított iráni civilizációra, és így a perzsa a mindenkori uralkodói udvarok, a tudományok és a kultúra nyelvévé vált egész Közép-Ázsiában, sőt, Északnyugat-Indiában is. A török után a XIII. század elején valami létrejött, ami az egész egykori, tágabb értelemben vett Iránt nagyjából magában foglalta (a mai Irán, Afganisztán és kb. Közép-Ázsia), de ez az úgynevezett Horezmi-birodalom a mongol támadás áldozata lett. A mongol-török utódállamok (Csagatáj-kánság, Ilkánok birodalma, Fekete-ürü törzsszövetség, Fehér-ürü törzsszövetség) egészen a XVI. századig uralkodtak és marakodtak Irán és Közép-Ázsia térségében.

1501-ben azután tulajdonképpen megszületett a mai Irán. A török törzsek között terjedő síita vallási irányzat, a "vörösfejűek" (kizil-bas) mozgalmának élén a Szafavida-dinasztia első nagy uralkodója, Iszmáil sah megteremtette a mai Irán immár közvetlen elődjét. A XVIII. században azután a birodalom meggyengült, polgárháborúk, trónharcok és külső támadások is gyengítették, darabolták a birodalmat, míg 1789-ben egy, új, energikusabb klán, a Kadzsar-dinasztia (Qajar) nem került trónra.

A Kadzsar-uralom sem hozott azonban abban változást, hogy Irán nem tudott megkapaszkodni a lefelé vezető lejtőn. Afganisztán már a XVIII. század közepén elveszett, s most az orosz cárok a mai Azerbajdzsánból és Örményországból, illetve Grúzia keleti részéből is kiűzték a Kadzsar-sahok erőit. A XIX. század végére Irán stagnáló, gazdaságilag elmaradott, külső befolyásoknak teljesen kitett országgá változott. Afféle félgyarmati sorba került. Az oroszok észak felől, míg a brit elsősorban Brit-Indiából, később pedig már a tenger (Perzsa-öböl) felől is gyakoroltak nyomást az elszegényedő államra. Más európaiak is megjelentek, és "kapitulációkat" kényszerítettek a perzsa államra, ami a legkülönfélébb egyéni és kollektív előjogokat jelentett.

1905-ben egy jelentős forradalom robbant ki, amelynek hatására a következő évben a sah végre aláírta az alkotmányt. A lázadás a teheráni bazár szívéből indult, ahol a kereskedők már nem bírták elviselni a különböző adókat, amelyeket a külföldi kölcsönök törlesztésére kényszerültek fizetni. A siíta klérus kezdetben támogatta a lázadó kereskedőket, de a helyzet 1906-ban úgy tűnt, stabilizálódik. Az orosz és brit érdekek azonban nem nézték jó szemmel a változásokat, és beavatkoztak a helyzetbe. A síita klérus végül az alkotmányos mozgalom ellen fordult, ami hozzájárult a forradalom kudarcához. 1911-re a forradalmi időszak véget ért, de a perzsa állam hatalma véglegesen meggyengült, és a politikai feszültségek továbbra is fennmaradtak.

Az állami hatalom, mint például a vámok beszedése, külföldi erők kezére került, ami súlyosan megrendítette az uralkodó dinasztia tekintélyét, miközben a hadsereg gyakorlatilag megszűnt létezni. Az egyetlen, viszonylag stabil erő a perzsa Kozák Dandár volt, amely azonban nem valódi kozákokból állt, hanem túlnyomórészt azeri és kaukázusi harcosok alkották. A dandár neve és felszerelése csupán a ruszin kozákokkal való hasonlóságot tükrözte. A dandár élére hamarosan egy Reza Pahlavi Khán nevű bátor harcos került, aki új reményt csepegtetett az elnyomott nép szívébe...