Polgár Zsuzsa: A sakk világában a női szerepvállalásom miatt a szövetség büntetni kívánt, amiért nem fogadom el a hagyományos elvárásokat.

Fiala Borcsa/WMN: Miért érezted úgy, hogy itt az ideje megosztani a saját történetedet egy önéletrajz formájában?

Polgár Zsuzsa: Két fontos indokom van. Először is, szeretném inspirálni a fiatalokat hazánkban, hogy az én utam láttán bátorságot merítsenek, és bátran valóra váltsák álmaikat. Fontos, hogy megértsék, ez mivel jár: meg kell találniuk azt a hivatást, amely iránt igazán szenvedélyesek, és ehhez rengeteget kell dolgozniuk. Ne feledjék, hogy az út tele van nehézségekkel. Nem szabad azt várniuk, hogy a sikerek maguktól jönnek. A kudarcok után is fel kell állniuk, és tovább kell küzdeniük.

A könyvírásom története egy különös fordulattal kezdődött: a Vezércsel című sorozat megjelenésekor egy csapásra sokan felfigyeltek rám, és azzal a kérdéssel kerestek meg, hogy vajon rólam mintázták-e a főszereplőt. Valóban, a kislány, aki belép a férfiak sakkvilágába és ott kiemelkedő sikereket ér el, sok szempontból hasonlíthat rám. Ugyanakkor rengeteg eltérés is van a sorozat és az én életem között. Mindezek ellenére a barátaim és hollywoodi ismerőseim folyamatosan bátorítottak, hogy érdemes lenne az én életemből is filmet készíteni. Azt tanácsolták, ha azt szeretném, hogy a jövőbeli film pontosan úgy valósuljon meg, ahogyan azt elképzeltem, akkor célszerű, ha előbb megírom a memoáromat.

F.B./WMN: Milyen érzés volt újra végigjárni a saját történetedet íróként? Inkább felszabadító tapasztalat, vagy inkább megterhelő?

P.Zs.: Nagyon izgalmas élmény volt. Sok fejezetet sikerült véglegesen lezárnom, és közben számos olyan információra bukkantam, amiről vagy nem volt tudomásom, vagy egyszerűen csak elfelejtettem. Örömmel tapasztalom, hogy végül rászántam magam erre a folyamatra. Az amerikai kiadás több mint három év kitartó munkájának gyümölcse lett.

Az egyik legmeglepőbb felfedezés, amire valaha bukkantam, az édesapám különös története volt, miszerint gimnazista korában kezdett el sakkozni.

Ha ő akkor nem kezd el játszani, akkor nem lett volna otthon sakktábla, amit én véletlenül megtaláltam a negyedik születésnapom előtt - és ami aztán az egész sorsunkat befolyásolta.

F.B./WMN: Valóban lenyűgöző, hogy a Polgár-brand, ahogy ma ismerjük, egy véletlenszerű felfedezésből bontakozott ki, amikor kislányként rátaláltál arra a sakkkészletre. Apukád elmélete szerint bármely gyermekből kiemelkedő tehetséget lehet faragni a megfelelő megközelítéssel. Szerinted, ha nem a sakkra esett volna a választásod, mi más irányban bontakozhatott volna ki a tehetséged?

P.Zs.: Négyéves korom előtt, amikor először találkoztam a sakk világával, már egy ideje a matematikával ismerkedtünk. Ez a tevékenység édesapám nevelési stratégiájának tudatos eleme volt. A sakk felfedezése azonban teljesen váratlanul érkezett.

Hat éves koromig párhuzamosan űztem a sakkot és a matematikát, mint két izgalmas világot, amelyek felfedezésére vágytam. Azonban ekkor apu észrevette, hogy ahhoz, hogy igazán kiemelkedő legyek bármelyik területen, szükség van a koncentrált fókuszálásra, hogy az egyik ne árnyékolja be a másikat. Ekkor a sakk mellett döntöttem. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ilyen fiatalon rámbízta ezt a fontos választást. A történelem végül bebizonyította, hogy jól választottam, és a döntésem meghatározó lépés volt az utamon.

F.B./WMN: Az életetek gyökeresen a sakk köré épült, és ez a te fiatalkori döntésed következménye. Voltak-e valaha benned olyan érzések, mint a neheztelés amiatt, hogy egy szokatlan, rendhagyó gyerekkorban kellett felnőnöd? Hogy édesapád olyan életutat jelölt ki számodra, ami jelentősen eltér az átlagostól?

P.Zs.: Nem, mert szerencsés helyzetben voltam, hiszen a sikerek nagyon korán jöttek az életembe. Négy és fél évesen megnyertem a Budapesti Úttörő Olimpia döntőjét a lányok között, ráadásul 100 százalékos teljesítménnyel. Ez a teljesítmény a média figyelmének középpontjába állított, és ezáltal úgy éreztem, hogy fontos vagyok. Minden élmény elbűvölt, bár eleinte nem volt egyszerű, hiszen a férfiak nehezen fogadták el, hogy egy négyéves kislány lép a pályára. Ám amikor sikerült legyőznöm őket, az óriási elégtételt adott számomra. Idővel hozzászoktak hozzám, és szinte felnőttként tekintettek rám - miután bizonyítottam a sakktáblán.