Megőrzik a bányászathoz kapcsolódó tradíciókat.

A Padragi Bányász Hagyományőrző Kör április 25-én ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, mely eseményre az ajka-padragkúti művelődési ház adott otthont. Az ünnepség során a közösség tagjai felelevenítették az eltelt két évtized emlékeit és hagyományait.
A város nevében Horváth József alpolgármester üdvözölte a hagyományőrző közösséget. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy Ajka utolsó bányája 2004-ben zárta be kapuit, és a következő évben már megalakult a helyi kör, mivel az iparághoz köthető egyének elhatározták, hogy megőrzik és ápolják a bányászat hagyományait.
Ajka városának története mélyen gyökerezik a bányászatban, amely 139 éven át formálta a település arculatát és közösségi életét. E gazdag örökség számos emléket hagyott hátra, amelyek ma is tanúskodnak a bányászat jelentőségéről. Ilyen például a Szent Borbála-szobor, amely a bányászok védőszentje, a Jézus Szíve-templom harangjátéka, amely nap mint nap betölti a várost dallamaival, és a padragi Bányász-emlékmű, amely a helyi közösség tiszteletét fejezi ki a nehéz munkát végzők iránt. Érdemes megemlíteni a Bányászati Múzeumot is, amely a bányászat 100. évfordulójára készült, és a padragi művelődési házban található bányász emlékszoba, melynek megalkotásáért Blaskó Sándor, a hagyományőrző kör alapítója és egykori elnöke, valamint az Ajkai Bányászati Tanácsadó Testület vezetője felelős. E helyszínek mindegyike őrzi a bányászat iránti tiszteletünket, és számtalan történetet mesél el az örömről és a bánatról, amely a 139 évnyi bányászati tevékenységhez kapcsolódik. Ajka városa elkötelezett a hagyományok megőrzése mellett, és aktívan támogatja a hagyományőrző kezdeményezéseket, így biztosítva, hogy a múlt emléke mindig éljen a közösség szívében.
Blaskó Sándor köszöntője elején kijelentette, hogy a jövőnket építjük, de múltunkat nem feledjük. A tagság sokat tesz a hagyományok ápolásáért, a padragi Bányász parkot 2021-ben adták át, Kerekes Árpád kisplasztikáját a Bányászati Múzeumban tavaly leplezték le. Terveik között szerepel újabb két könyv, a bányászimákat tartalmazó és a bányászok hiedelemvilágával foglalkozó kiadása. Az idén a bányászat megkezdésének 160., a Bányászati Múzeum megnyitásának 60. évfordulóját is méltóképpen szeretnék megünnepelni.
Karnics Miklós elnök beszédében kiemelte, hogy folytatni szeretnék a Bányászati Múzeumban a gépek örökbefogadását és felújítását, megköszönte tagtársainak az eddig végzett munkáját és kérte a további segítségét. Fontosnak tartja a társegyesületekkel való együttműködést, a rendezvények szervezésében való közreműködést. Május 17-én a bányakertben családi majálist tartanak veteránautó-találkozóval, főzőversennyel. Júniusban kirándulást terveznek. A bányásznap időpontja szeptember 6-a.