A ligetfalui villamos mostantól az egész vonalon jár!

Évekig tartott, s volt, hogy már nem is hittük, hogy valaha is elkészül. Július végén azonban elindult a villamosközlekedés a ligetfalui meghosszabbított vonalon, a János-major irányában. A villamosvonal második szakasza úgy épült, mint a Luca széke, időnként meg-megindult, hogy aztán több hónapra leálljon az építkezés. A mindössze hét villamosmegállónyi táv többszöri nekifutásra sem készült el időre.
A vonal első szakaszán 2016-ban csilingelt át először a villamos a Duna északi partján lévő Šafárik térről a másik parton lévő Jungmann utcáig. Ez a vonal azonban mindössze a városrész északi részét tudta kiszolgálni. A Ligetfalu déli részén lévő János-majorig vezető további szakaszra több évet kellett várni, s csak 2025. július 27-én sikerült átadni az utazóközönségnek.
A ligetfalui villamosvonal Pozsony legnagyobb lakótelepét kapcsolja össze a város többi részével, jelentősen megkönnyítve ezzel a sűrűn lakott terület tömegközlekedését és az utasok bejutását a városközpontba. Az építkezés 2021 novemberében indult, és az eredeti tervek szerint 2023 végére kellett volna befejeződnie. Azonban a projekt számos nehézségbe ütközött – a tervek módosítása, a hosszadalmas engedélyezési folyamatok, valamint a kivitelezővel folytatott viták mind hozzájárultak a késlekedéshez. Emellett problémák adódtak a külső finanszírozás megszerzésével is. Egy időszakban még az is fenyegetett, hogy a késedelem miatt a város elesik a megítélt uniós támogatásoktól. A munkálatok egy időre lelassultak, sőt meg is álltak, de 2023-ban új erőre kaptak. Ekkor a határidőt 2024 szeptemberére tolták ki, de sajnos ezt az időpontot sem tudták betartani.
A főváros kiemelt figyelmet fordít a zöldfelületek bővítésére is. A teljes vonalon körülbelül 22 ezer négyzetméternyi zöldsávot alakítottak ki, miközben több mint 1500 fát ültettek el, és több mint 7000 négyzetméternyi kis növényt helyeztek el a villamospályák között. Ezen kívül 725 fát és több mint 4000 négyzetméternyi bokrot telepítettek az építkezés során kivágott növények helyett. A közlekedési lámpák beállításait úgy módosították, hogy a villamosok elsőbbséget élvezzenek, ami jelentős változást hoz a városrész életébe. A környéken több tízezer lakos él, akik sétatávolságra vannak a villamosvonaltól, így mostantól sokkal kényelmesebben és gyorsabban, mindössze 12 perc alatt juthatnak el János-majorból a főváros szívébe. A reggeli csúcsidőszakban a villamosok 2-3 percenként indulnak, míg a délutáni forgalom idején négypercenként közlekednek. Este pedig 7,5 percenként lehet számítani a járatokra. Hétvégén és ünnepnapokon a villamosok ötféles időközönként szállítják az utasokat ezen a vonalon.
Bár a villamosok már működnek a meghosszabbított vonalon, az induláskor még számos dolog hiányzott. A városrész déli végén található végállomásnál például nem áll rendelkezésre akadálymentes felüljáró, továbbá az utasok tájékoztatására szolgáló táblák és a jegykiadó automaták is elmaradtak. Emellett az átszállási lehetőségek sem optimálisak. Amíg a Kutlíkova utcai híd meg nem épül, addig néhány buszjárat kerülőúton közlekedik.
A körülbelül 113 millió eurós (Matúš Vallo főpolgármester eddig 93,3 millió euróról beszélt, de ez a szám nem fedi le az összes költséget) uniós társfinanszírozású projektet a ligetfalui lakosok lelkes támogatása mellett éles kritikák is kísérik. Az ünnepélyes megnyitón Ivo Nesrovnal, a korábbi főpolgármester, kifejezte nemtetszését amiatt, hogy a villamosvonalat már rég be kellett volna fejezni, és szégyenletesnek tartja, hogy az utasok befejezetlen területeken kénytelenek közlekedni. Fontos kiemelni, hogy a városközpontból a külvárosba vezető vonalat már Nesrovnal idején előkészítették, ám akkor is számos akadály merült fel, amelyek lassították a munkálatok elindulását, nem is beszélve az inflációról, amely jelentősen megemelte az építkezés költségeit. Nesrovnal a város vezetését azzal vádolja, hogy szükségtelen beavatkozásai hátráltatták a projektet, megbontották a finanszírozási folyamatokat, és aláásták az emberek bizalmát. "Ez a fiaskó egyértelműen a hozzá nem értő beavatkozások és a már elfogadott tervek módosításának következménye" – fogalmazott blogján a volt polgármester, aki szerint a villamosvonal átadása a kommunista időszak befejezetlen építkezéseinek emlékét idézi fel.
Nem csupán Nesrovnal fejezte ki elégedetlenségét, hanem egy másik tisztségviselő is rámutatott a projekttel kapcsolatos hiányosságokra, különösen annak végső szakaszában. Ligetfalu lemondott polgármestere, Ján Hrčka, aki csalási ügy miatt távozott a posztjáról, azt hangoztatja, hogy a vonal építésének irányítása megbukott, mivel a villamosvonal kiépítése során nem valósult meg a Horvát-ág összes hídjának megépítése. Ennek következtében a villamostól délre élő lakosok csak jelentős kerülőúton juthatnak el a megállókhoz.
Az utóbbi évek legnagyobb közlekedési projektje a fővárosban végre elérte a befejezéshez vezető szakaszt, kilenc évvel az első szakasz elindítása után. A fővárosi önkormányzat, a negatív visszajelzések ellenére, elégedetten fogadja az eseményt. Matúš Vallo főpolgármester hangsúlyozta, hogy ez a város számára egy különleges nap. "Az új villamosvonal bevezetése Ligetfaluban mérföldkő városunk életében. Ötven év várakozás után Ligetfalu végre részesül a fő közlekedési hálózatból, amely alapjaiban formálja át a Pozsony legnagyobb városrészének lakóinak mindennapjait" – nyilatkozta az átadó ünnepség keretében tartott sajtótájékoztatón.
Ahogy fogalmazott, tudatában van annak, hogy a munka még nem zárult le. A villamosjárat elindítása mögött az állt, hogy a ligetfalui lakosok minél hamarabb élvezhessék ezt a modern és kényelmes tömegközlekedési lehetőséget. A projekt további elemein azonban még folynak a munkálatok – írta közösségi platformján Vallo. Kifejtette, hogy bár nem minden készült el, ez nem gátolja a villamosközlekedés zavartalan működését. Néhány elemhez csupán néhány nap, míg másokhoz hetek vagy hónapok szükségesek a befejezéshez. Hozzátette, hogy céljuk a teljes projekt mielőbbi, ugyanakkor a lehető legmagasabb színvonalú befejezése.
A lakosok azonban örülnek a villamosnak, még ha nem tökéletesek is a körülmények. Persze kritikus hangok köztük is akadnak, az egyik kommentelő például arra kérte a főpolgármestert, gyakran utazzon majd villamoson, hogy az ablakból ellenőrizhesse a környezetet, ami sok helyen még mindig visszataszító.
Ligetfalu megbízott polgármestere, Iveta Jančoková rendkívül optimistán nyilatkozott a frissen indított villamosjáratról. "A lakótelep kialakítása óta elengedhetetlen volt, hogy Ligetfalu egy korszerű közlekedési rendszerrel rendelkezzen" - emelte ki. Hozzátette, hogy az eredetileg tervezett metróvonal álma sajnos szertefoszlott, és a közösségnek hosszú éveken át kellett várnia a mostani villamosvonalra, amely átszeli a városrészt. Jančoková asszony reméli, hogy a projekt a közeljövőben véglegesen megvalósul, és a Horvát-ág felett tervezett gyalogoshidak is megépülnek. A polgármester a villamosvonalat a Ligetfalu és a többi városrész közötti kapcsolatok szimbolikus jelképeként említette.
Jozef Ráž közlekedési miniszter optimista hangnemben nyilatkozott az esemény kapcsán. "Bár a villamosprojekt sajnálatos módon rossz állapotban és komoly késedelmekkel jutott el hozzánk, mindent elkövettünk annak érdekében, hogy újraindítsuk és előre mozdítsuk a folyamatot" - fogalmazott a miniszter a közösségi médiában megosztott videójában.
A Récséről induló és a városközponton keresztül közlekedő 3-as villamos ezentúl a meghosszabbított ligetfalui villamosvonal új megállóin is megáll, a végállomáson pedig egy átszállási csomópont létesül, amely lehetővé teszi a Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsún felé közlekedő buszokra is az átszállást. A 3-as villamos így a jövőben a legforgalmasabb villamosvonallá válhat. Jelenleg a 4-es villamossal versenyez a címért.
A ligetfalui villamosvonal nem csupán egy új közlekedési beruházás, hanem a kitartás és az elkötelezettség jelképe is - fogalmazott Michal Feik, récsei képviselő, aki régóta foglalkozik a főváros közlekedési kihívásaival. A projekt befejezését "történelmi mérföldkőnek" nevezte. Ligetfalu és a főváros lakói hosszú ideje várták, hogy az eredeti metróvonal ötletét felváltsa a villamoshálózat, amelyet Milan Ftáčnik és Ivo Nesrovnal korábbi polgármesterek kezdeményeztek, és amelyet a jelenlegi polgármester, Matúš Vallo hivatali ideje alatt fejeztek be. A közlekedési vállalat célja az új rendszerrel, hogy javítsa a tömegközlekedés elérhetőségét, csökkentse az átszállási időket, és ösztönözze a lakosokat arra, hogy az autózás helyett inkább a villamost válasszák.
A Magyar7 legújabb, 2025-ös 32. számában tette közzé legfrissebb tartalmát.