Világcsúccsal diadalmaskodott Erdei Szabina, a debreceni felhúzó csillag!


Pedig nem indult jól számára verseny. Eddigi egyéni rekordját túlszárnyalva mindent vitt Las Vegasban Erdei Szabina.

Harmadszor lépett színpadra a Mr. Olympia megmérettetésén Erdei Szabina, aki a debreceni erőemelők büszkesége. A tehetséges sportoló eddig két alkalommal hódította el az open kategória első helyét, és idén is ambiciózus tervekkel készült a megmérettetésre, hogy felülmúlja riválisait. A népes mezőnyben ismét sikerült a csúcsra jutnia, ráadásul egy lenyűgöző világcsúccsal zárta a versenyt: 205,5 kg-ot emelt, ami egyben új egyéni rekordot is jelent a 67,5 kg-os súlycsoportban versenyző számára.

Erdei Szabina mindent elragadott magának.

- Próbáltam úgy belőni a súlyom a mérlegelésre, hogy elég alacsony legyen az abszolúthoz, de még ne menjen az erőm rovására, végül 65,75 kilogrammnál állt meg a számláló. Nagyon idegesen érkeztem meg a versenyre, 200 kilót kértem kezdőfogásnak, az enyém lett a legmagasabb, de tudtam, ez még nem jelent semmit. Mindent megtettem, hogy megnyugodjak, zenét hallgattam, ami be is vált. A bemelegítésem fegyelmezett volt, koncentráltan húztam a súlyokat és haladtam előre - elevenítette fel portálunknak.

A legújabb hírekért csatlakozz hozzánk a Haon.hu Google News platformján is! Ne maradj le semmiről!

A verseny kezdetén Szabina számára nem várt nehézségek adódtak: - Amikor elérkezett a pillanat, és kiálltam a platformra a 200 kg-os húzásra, valamiért nem működött a dolog - emlékezett vissza. - Nem teljesen értem, mi történt, talán nem voltam a legjobb pozícióban, és erőfeszítés nélkül engedtem el a fogást. A bíróknak jeleztem, hogy újra próbálkozom. A második fogásnál már összeszedtem magam, és stabilan húztam, ekkor már nem volt gond az erőmmel. Hatalmas megkönnyebbülés töltött el, amikor az utolsó fogásnál 205,5 kg-ot kértem, ami új világcsúcsot és egyéni rekordot jelentett számomra – ezt is sikerült stabilan végrehajtanom. Boldog izgalommal vártam az eredményhirdetést, hiszen világ- és egyéni rekordot döntöttem, megnyertem a korcsoportomat, a masters abszolút győzelmet, és az opent is - mesélte Erdei Szabina, akit hamarosan újabb kihívás vár: három év után ismét Magyarországon lép pódiumra, november 2-án a WPA világbajnokság keretében, ahol Lakitelken zárja le a szezont.

Related posts